Velencei Filmfesztivál: A fesztivál résztvevőit sem hagyja hidegen a menekültválság

Az Oscar-díjas Alfonso Cuarón, a velencei filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke és a mustra számos más résztvevője, rendezők, színészek szólaltak fel az Európát elért menekültválság humánus megoldásáért, valamint a menekülők befogadása érdekében.

"Mexikói vagyok, aki Európában él, és mindig úgy éreztem, hogy szívesen fogadnak. Szeretném, ha ma és a jövőben ez a szíves fogadtatás minden bevándorlóra kiterjedne" - fogalmazott Cuarón. Tilda Swinton, akinek A Bigger Splash című filmjét vetítették a fesztiválon azt kérte, hogy ebben a helyzetben senkit ne nevezzünk migránsnak. "Menekültekről, háborús menekültekről van szó" - hangsúlyozta.

Tom Hooper, akinek a The Danish Girl című 1920-as években játszódó, transznemű nőről szóló drámáját tíz perces álló ovációval fogadta a Lido közönsége, arról beszélt, hogy a migránsok és a menekültek, akárcsak a transznemű emberek az előítéletek áldozatai. "Szerintem ez a film a befogadásról szól, arról a befogadásról, amelyet a szeretet tesz lehetővé" - hangsúlyozta a rendező. "Egy mélyen megosztott világban élünk. Úgy gondolom, ami ebben a pillanatban Európa partjainál zajlik, a rendkívüli menekültválság, ami most elért bennünket, a szívünkhöz szól" - fűzte hozzá Hooper.

A múlt héten kezdődött 11 napos filmfesztivál résztvevői közül eddig az A Bigger Splash című film rendezője, az olasz Luca Guadagnino foglalt állást a legélesebben a menekültválság kérdésében. A rendező Tilda Swinton, Ralph Fiennes, Matthias Schoenarts és Dakota Johnson főszereplésével forgatta újra A medence című 1969-es francia filmklasszikust. Az eredetileg a Cote d'Azurön játszódó történetet azonban Guadagnino a földközi-tengeri Pantelleria szigetére költöztette, ahol jelenleg szintén menekültek húzódnak meg: a filmben megjelenik egy hegyekben rejtőző csoport és a helyi rendőrőrs mellett bezárt menekültek is feltűnnek. "Emberi lények, elméletileg" - mondja róluk a film egyik szereplője. Guadagnino kifejtette: azért helyezte a filmet a szigetre, és azért ábrázolja a menekülttémát is filmjében, hogy még erősebb kontrasztot teremtsen a csak önmagukkal elfoglalt főszereplőivel.

A rendező szerint attól nyert értelmet a film alapszituációja - négy ember egy házban, akik csak egymással foglalkoznak -, hogy vágyaiknak keményen szembesülniük kell a valósággal. "Pantelleriát, egyfajta határként kell értelmeznie ezeknek a szereplőknek, a hely megköveteli, hogy feltegyék maguknak ezeket az erkölcsi kérdéseket" - mondta Guadagnino.

(MTI)