Veletek találkoztunk a 41. Csallóközi Vásárban – 3. rész
Minisorozatunk utolsó részéhez érve mutatjuk a lencsevégre kapott arcokat, a mulatni vágyó tekinteteket, a jóllakottan mosolygó embereket, na meg a jól meghintáztatott gyerkőcöket. A Csallóközi Vásár színes kínálatából mindenkinek más jut az eszébe, de szinte biztos vagyok benne, hogy egy dolog közös, mégpedig a varázslatos hangulat, ami annyi ismerős arcot összehoz.
Vagány nőcik a vásárban
„Kijöttünk a lányokkal egy nagyot bulizni, de az az igazság, hogy alig vártuk, hogy láthassuk a Korda Gyurit. Reptéééééér!”
Jutka és Viktor, Balázsfa
„Minden évben itt vagyunk, úgyhogy fel sem merült, hogy idén kihagyjuk a vásárt.”
József, Mari, Viki, Dunaszerdahely
„Kenyérlángos nélkül nincs vásár! Imádjuk a kenyérlángost és mindig kóstolunk is az árusok kínálatából. Nálunk ez afféle tradíció, úgyhogy megyünk is.”
Matyi, Kisudvarnok
„Az emberek szeretik a mézet és szeretik kóstolgatni is. A méhekről azt kell tudni, hogy viszem őket mindenfelé a méhészkocsival, tavaly egészen a Losonci járásig utaztunk.”
Két pasi meg egy kicsi Dunaszerdahelyen
„Évről évre drágább a kacsamáj, de az mégis olyan eleme a vásárnak, amit nem hagyhatunk ki. Egy adagot vettünk, ami 50 euróba került, de ketten jóllaktunk belőle.”
Tomika és Kitti, Dunaszerdahely
„Semmi esély! Ja, hogy nem a kamerába kell beszélni, hanem csak simán vásári arcokat fotóztok? Na jó, akkor lehet! Hintáztunk egyet, de már megyünk is tovább, mert Tomika mindenképpen látni akarta a Korda Gyurit, úgyhogy kötelező volt kijönni, hiszen lesz a Reptééér.”
Messziről jött árus
"Néha a hintáknál annyira nagy volt a forgalom, hogy csak egy kép erejéig tudtunk megállni."
Pipacs Kerámia, Romhány
„A kisebb értékű kerámiai termékeinket viszik leginkább, mint például a kisebb tündéres díszeket, de emellett nagyon népszerűek a virág formájú kerámiák, valamint a kávés csészék is.”
Anita és Márió, Dunaszerdahely
„Kijöttünk a fiunkkal, aki éppen ott hintázik. Szerintem még egy darabig itt leszünk a hintáknál, aztán hamarosan megnézzük a koncerteket is.”
Márk és Noémi, Bős, Somorja
„Tetszik, hogy mindig nagyon jó hangulat van itt kint, bár az az igazság, hogy a nagy tömeget annyira nem kedvelem, de ez a gasztronómiai élmény kárpótol.”
(Bokros Bia, Cséfalvay Á. András)
VÁLASZTÁSI INTERJÚK: Új epizód minden nap 18:00-kor a Paraméteren - egészen szeptember 27-ig!
Eddigi adásaink: