A, B és nullás, Rh negatív vérből is rendkívül kevés a tartalék.
A, B és nullás, Rh negatív vérből is rendkívül kevés a tartalék.
A 18 és 60 év közöttiek jelentkezhetnek véradásra, ha testsúlyuk eléri az 50 kilót.
A férfiak három-, a nők négyhavonta adhatnak vért.
Mutatjuk a helyszíneket.
A kórházak vérellátása ennek ellenére biztosított.
A Szlovák Vöröskereszt dunaszerdahelyi szervezete kitüntette a járás véradóit.
A férfiak háromhavonta, a nők négyhavonta adhatnak vért.
Július 22-én, pénteken van lehetőség véradásra reggel 7 és 10 óra között.
A vér, a szövetek, a sejtek, az anyatej, vagy a mikrobióta adományozására gondol az EU.
Törpepártok, figyelem! Van itt egy bizniszlehetőség.
Ha a cikkre kattint, kiderül az "igazság."
A Paraméter stúdiójában a HLAS képviselőjelöltjét, Benkovič Boris ügyvédet faggattuk.
Jelenleg a nemzetközi vizek mindössze egy százaléka esik védelem alá.
Felelősségteljes viselkedésre szólították fel az öt százalék alatt mért szubjektumokat.
A bizottság tagjai kritizálták az alap működését.
Könnyen a görög forgatókönyvnél lyukadhatunk ki, figyelmeztet Ódor.
A nő terhességének előrehaladott szakaszában volt.
A vakcina a HPV vírus 9 genotípusát tartalmazza, ami azt jelenti, hogy nagyon hatékony.
Iránban az 1979-es iszlám forradalom nyomán tették kötelezővé a fejkendő viselését.
Megtiltották, hogy ukrán szurkolók jegyet vehessenek a következő idegenbeli mérkőzésre.
Eddig egyáltalán nem lehet panaszunk a szeptemberre.