Az OĽaNO verekedő képviselője a történtek után visszalépett.
Az OĽaNO verekedő képviselője a történtek után visszalépett.
Ki így, ki úgy zárta le a szerdán reggel történteket.
Többek szerint az ilyen viselkedés nem tartozik a politikába.
A gyerek és édesanyja feljelentést tett a rendőrségen.
A rendőrök vetettek véget a kötekedésének.
A rendőrség már azonosította a felvételen látható személyeket.
A dulakodás olyan méretet öltött, hogy a közúti forgalmat is gátolta.
A rendőrség már foglalkozik az első olyan esettel, mely a Hells Angels tagjaihoz köthető.
Az esetet követően az áldozat orvosi ellátásra szorult.
Ez a probléma csak a lakosság 15 százalékát mozgatja meg.
Megsemmisítettek egy monitorokkal felszerelt katonai irányító helyiséget is.
A fekete-tengeri ukrán gabonaexport újraindításával kapcsolatos ENSZ-javaslatokat is.
A tömegben haladva sikerült megint jó hangulatban bóklászó embereket kiemelnünk.
Az elkerülőút nem versenypálya, hívta fel a figyelmet a rendőrség.
A Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott
Pénteken az Alacsony-Tátrában lévő Ördöglakoma-hágónál (Čertovica) történt autóbaleset.
Egy nappal azután, hogy támadást intézett a Fekete-tengeri Flotta főhadiszállása ellen.
Két gyalogost ütött el a síneken a vonat, egyikük belehalt sérüléseibe.
A Manchester United egygólos győzelmet aratott.
A meteorológusok figyelmeztetést adtak ki.