„A versek erősen hatnak az érzelmekre, ezért félelmetesnek tűnhetnek”- A fiatal dunaszerdahelyi költővel, Mellár Dáviddal beszélgettünk

2021. január 31. - 20:16 | Kultúra

A dunaszerdahelyi fiatal költő szinte már meghökkentő magabiztossággal nyúl hozzá az erotika témaköréhez. Mellár Dávid nem rejtegeti gondolatait, őszintén megosztja azokat az olvasóival. 2020-ban jelent meg első verseskötete Vagy valami egészen más címmel, amit azóta már egy irodalmi díjjal is értékeltek. Dávid a költők világáról, témáiról, saját kötetéről és meglátásairól mesélt a Paraméternek.

„A versek erősen hatnak az érzelmekre, ezért félelmetesnek tűnhetnek”- A fiatal dunaszerdahelyi költővel, Mellár Dáviddal beszélgettünk
Mellár Dávid (Fotók: Cséfalvay Á. András - Továbbiakért kattints!)

Hogyan kerültél a kultúra világába?

Sokáig nem érdeklődtem komolyabban az irodalom iránt. Nem is nagyon olvastam. A gimnáziumban viszont már kezdtem kapizsgálni, hogy talán az irodalom áll hozzám a legközelebb. Gimi után Nyitrán, a magyar tanszéken tanultam tovább magyar és informatika szakon, de hamar világossá vált a számomra, hogy az informatika egyáltalán nem az én világom. Váltottam történelemre, csakhogy az sem vált be. A magyar nyelv és irodalom szak hiába ment nagyobb gond nélkül, a végén nem fejeztem be az alapképzést sem. Szerencsém volt, mert olyan tanáraim voltak, akik maguk is írással foglalkoznak, valamint fokozatosan megismertettek minket a kortárs irodalommal is.

Az egyetemi évek alatt tudatosult bennem, hogy nemcsak Ady vagy Petőfi költészete létezik, hanem vannak nagyon jó kortárs művek is. Akkor döbbentem csak rá, hogy szinte bármiről lehet írni, akár személyes dolgokról vagy erotikáról. Igazából ott, az egyetemen fogalmazódott meg bennem, hogy irodalommal szeretnék foglalkozni.

Az első írásaim az ott töltök évek alatt születtek. Először egy 30 oldalas novellát írtam, amit megmutattam a tanáromnak, Csehy Zoltának, aki valami olyasmit mondott, hogy kezdetnek nagyon jó, amit csináltam, látszik, hogy van hozzá érzékem, viszont a felét ki kellene húzni. Közben ekkor jött egy lehetőség: a Mahart matrózkurzusa. Azt hiszem akkoriban épp Győry Attila köteteket olvastam, szóval talán ez sem véletlen egybeesés. Elvégeztem Pesten a tanfolyamot, útra készen álltam, majd jött Csehy Zoli a hírrel, hogy a pozsonyi Comenius Egyetemen kiadványszerkesztő szak nyílik. Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy mégsem leszek gazdag és járom be hajóval fél Európát, inkább visszamentem tanulni, és azt csinálni, amit szeretek.

Mikor jelent meg az első írásod?

2016-ban, amikor az Irodalmi Szemle nevű folyóirat fiatal szlovákiai magyarok publikációinak adott helyet a hasábjain. Prózákat, verseket közöltek tőlem Szászi Zoltán bíztató kritikájával fűszerezve. Pozitív visszajelzéseket kaptam, ami megerősített abban, hogy van értelme ezt csinálnom. Ezután egyre mélyebben és mélyebben ástam bele magam az irodalom világába.

Miért éppen verseket írsz?

Ez még a legelső novellámhoz vezethető vissza, amiről már beszéltem. Csehy Zoli akkor azt mondta, nagyon szépen pulzál és lüktet a szöveg, szinte mintha vers akarna lenni. Ezzel elültette a bogarat a fülemben. Alapvetően egy nyitott ember vagyok, ilyen szempontból könnyen lehet rám hatni.

Miként születik meg egy versed?

Talán a történésekre és az apró, finom részletekre való odafigyelés a kulcs számomra.

Ha történik velem vagy épp körülöttem valami, ami kivált belőlem egy érzést vagy gondolatszikrát, akkor azt azonnal leírom valahova. Amikor már több gondolatot összeírtam, leülök és elolvasgatom a firkálmányokat, majd megpróbálom összegyúrni azokat.

Szóval, van egy tudatos része ennek az egésznek. Nem az úgynevezett ihletettség függvénye a végeredmény, hanem igenis le kell ülni és foglalkozni kell egy szöveggel, gondolatfutammal. Számomra az egészben a legnehezebb a versek meghúzása. Mindig vannak olyan részei egy költeménynek, ami már igazából nem kell bele, mert túl sok lenne. Ezeket a végén ki kell húzni, de ez nem olyan egyszerű, ha ragaszkodunk a gondolatainkhoz és érzéseinkhez abban a naiv hitben, hogy azok a mi egyedi és utánozhatatlan alkotásaink.

Manapság kisebb a versek rajongótábora, mint mondjuk a regényeké. Mit gondolsz, mi ennek az oka?

Valaki egyszer ezt úgy fogalmazta meg nekem, hogy a versek számára félelmetesek. Van ebben valami.

A prózához képest a versek esszenciális dolgok, sokkal jobban hatnak az érzelmekre. Egy regény esetében például fokozatosan bontakozik ki minden, van ideje az olvasónak megérteni, feldolgozni az eseményeket. Ezzel ellentétben a vers nagyon tömör. Adott esetben például 12 vagy 20 sorban mondja el ugyanazt, amire a regénynek több száz oldala van. Ez a tömörség pedig félelmetes tud lenni. A kortárs versektől sokan idegenkednek a stílusuk miatt is. A középiskolákban egy egészen másfajta irodalommal ismerkedünk meg. Petőfi után pedig nyilván megdöbbentő egy kortárs költőt olvasni. Kevesen ismerik ezt a vonalat, nem tudják, hogy egy versben például szabad káromkodni, vagy a testiségekről írni.

Sokan azt mondják, nem értik a verseket, ezért nem olvassák azokat. Erről mit gondolsz?

Az alapvető probléma, hogy az emberek mindig azt keresik a versben, hogy a költő vajon mit akart mondani vele. Ez az általános és középiskolák hibája, ahol még mindig nagyon idejétmúltan próbálják átadni az irodalmat. Verseket elemeznek, arról beszélnek, hogy mit gondolt a költő, miért írta az adott művét. Életrajzi adatok szerint közelítik meg a mű mondanivalóját. Az emberekben pedig az marad meg, hogy így kell verset olvasni.

Holott elsőrendűen nem az a fontos, hogy a költő mit akart elmondani egy alkotással. Az a fontos, hogy mindenki megtalálja benne a magának valót, hogy miután elolvasta, azt érezze, adott neki valamit a konkrét szöveg.

2020-ban jelent meg az első versesköteted, Vagy valami egészen más címmel. Mi alapján állítottad össze ennek a tartalmát?

Ez az elmúlt négy év munkáját szedi csokorba. Persze nincs benne az összes költeményem. Amit gyengébbnek éreztem, azt kihagytam belőle. Tulajdonképpen a testiségről, az érzékiségről, a gyönyörről, a női-férfi identitásról mesél, de objektíven is szót ejt a testről. Sokan túlértékelik a testüket. Ez a kötet viszont megmutatja, hogy igazából a test nem is annyira személyes dolog, hiszen tőlünk függetlenül működik. Nem mi irányítjuk például a szívünket, nem tudjuk leállítani azt. Minden magától működik benne, és ha innen nézzük, akkor nem sok közünk van az egészhez. Tehát, a testiséget több oldalról közelítem meg. Van benne egy kis poszthumán és egy kevés ökokritika is. Ennek a lényege, hogy a világ, ami körülvesz minket, az bizony él és ennek az élő rendszernek mi a szerves részei vagyunk. Vagyis nemcsak a testünket, de a körülöttünk lévő élő világot is óvnunk kellene, ezek szellemében az állatok ugyanúgy helyet kapnak a kötetben mint az emberek. Ami még érdekességnek mondható, hogy két személyként írtam meg a verseket.

A kötet egyik fele Mellár Dávid költeményeit tartalmazza, míg a másik felét Kozmár Klára néven írtam.

Férfiként hogy tudsz női lelket ölteni?

Ennek van egyfajta hagyománya a magyar irodalomban. Több szerző volt, aki női álnév alatt írt. Sőt, a kortárs írók között is találni ilyet. Persze, tulajdonképpen sehogy sem tudok férfi létemre nőként gondolkodni. Viszont, úgy hiszem, nincs csak férfi férfi és nő nő. Itt most leginkább a lelki világunkra gondolok. Szerintem ez egy skálán mozog. Minden férfiban van nő, és minden nőben van férfi. Vannak például kifejezetten férfias nők és nőies férfiak. Magamban is felfedeztem, hogy a maszkulinitás mögött ott van a női énem is. Ez az a rész, amit a férfiak többnyire el akarnak titkolni. Úgy érzik, hogy a külső nyomás és az elvárások azt diktálják, hogy egy férfinak mindig erősnek és „vadnak” kell lennie. Szóval, ebből csak azt akarom kihozni, hogy igazából nem szerettem volna női lélekbe bújni, sokkal inkább a bennem lévő női részt fedtem fel.

Bármennyire modern világot élünk, az erotika még mindig tabutéma. Te mégis előszeretettel írsz róla. Hogy látod, vevők erre az emberek?

Az irodalomban ez nem új dolog. A kortárs költészetben sok erotikus mű születik. Viszont való igaz, hogy az emberek még mindig tabuizálják, nem akarnak beszélni róla. Ezzel ellentétben az interneten közkedvelt dolog különféle szexuális jellegű képeken viccelődni. A pornófilmek pedig egyenesen az aranykorukat élik. Mégis, ha kicsit komolyabban szeretnénk beszélni erről a témáról, akkor zárt ajtókat találunk magunk előtt. Pedig kellene erről kommunikálnunk, hiszen ez egy teljesen természetes dolog, nincs mit rejtegetni rajta. Ha ki mernénk mondani az ezzel kapcsolatos érzéseinket, talán kevesebb elfojtás lenne bennünk. A verseskötetem egy kicsit arra is rá akar világítani, hogy beszélnünk kell erről, mert még mindig nem vagyunk tisztában még a saját szexualitásunkkal sem.

Az Irodalmi Szemle szerkesztősége 2019-ben „Szemmel tartva” néven vándordíjat alapított, amelyet tavaly neked ítéltek oda az említett verseskötetedért. Milyen érzés volt megkapni e kitüntetést?

Ez egy fiatal alkotóknak járó díj. Ahogyan a megnevezése is utal rá, azt üzeni, hogy szemmel vagyunk tartva, hogy figyelnek ránk.

Bár nem a kitüntetésekért csinálom ezt az egészet, természetesen nagyon jó érzés, hogy megtiszteltek vele, hogy elismerik a munkásságomat.

Szlávik Cyntia