Videón, ahogy egy őrült száguldozva menekül a zsaruk elől, de a végén kifekszik előttük

Még pénteken történt az eset, hogy a rendőrök Pozsony mellett bemértek egy száguldozót, aki 175 km/h sebességgel közlekedett Szenc mellett az autópályán. A zsaruk a tudtára adták, nem lesz ez így jó, jelezték neki, hova állítsa le a kocsiját, hogy elintézzék a legfőképpen pénzben kifejezhető formaságokat. Egy pillanatra úgy tűnt, a vétkes figura együttműködik a hatóság embereivel. Hát nem így lett! Egy testcselt bevetve a lóerők szerelmese padlógázzal hajtott el, faképnél hagyva a fakabátokat. De az egyenruhások sem voltak restek.

Videón, ahogy egy őrült száguldozva menekül a zsaruk elől, de a végén kifekszik előttük
Facebook

Ebből a helyzetből egy egészen konkrét autós üldözés kerekedett, amit a rendőrök fedélzeti kamerája rögzített. Így látható, ahogy a menekülő sofőr jobbra-ballra cikázik az autók között, nem kis sebességgel. A zsaruk sem piskótából voltak, amolyan sztrádakopókként szinte kihívást láttak ebben a megmérettetésben, és nem engedték, hogy a repesztő fazon köddé válljon. Pozsonyban még mindig vagy 200-al suhant az esztelen muksó, és félő volt, hogy ezt nehéz lesz baleset nélkül megúszni. 

Még driftelt is egyet, ami a kopók feladatát könnyítette meg, mert egy időre éppen szem elől vesztették a gyorshajtót, de a féknyomok alapján újból betájolták őt. Az üldözött a ružinovi kórháznál egy parkba is behajtott, de ez már az utolsó felvonás egyike volt, mert egy ütközés miatt a kocsiját hátrahagyva kellett nyúlcipőt húznia. Persze, minden szónál, mondatnál beszédesebb a rendőrségi felvétel, érdemes megnézni.

Valószínűleg valami gyorsításra ösztönző cucc keringhetett a férfi ereiben, mert a zsaruk beszámolója szerint kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsították meg a vakmerő Fittipaldit, aki a legvégén belátta, azzal nyer a legtöbbet, ha visszavesz a tempóból és szépen lefekszik a földre.

(p)