Vietnami emberrablás: Kaliňák pert akaszt Kiska nyakába

2018. december 6. - 14:47 | Belföld

Robert Kaliňák (Smer-SD) parlamenti képviselő és volt belügyminiszter felszólította a média képviselőit, hogy kérjenek elnézést azoktól a civil alkalmazottaktól, akiket hamisan vádoltak meg a vietnámi vállalkozó „kitalált emberrablási ügyében”, és hogy hozzák helyre ezt a hibát, mert ellenkező esetben ők teremtenek olyan légkört, amely erőszakhoz vezethet. Kaliňák továbbá bejelentette: polgári pert indít Andrej Kiska államfő ellen, aki szerint ebben az ügyben visszaéltek az államhatalommal.

Vietnami emberrablás: Kaliňák pert akaszt Kiska nyakába
Fotó: TASR

„Nagyon örülök, hogy találkozhatunk a bíróságon. Lehetősége lesz rá, hogy megmagyarázza a szavait”

– jelentette ki a képviselő a csütörtöki sajtótájékoztatón, melynek azt a címet adta: „Pont a vietnámi ügy végére”. A volt belügyminiszter hozzátette: nagyon örül, hogy szabad országban élünk, és hogy széles értelemben vett szólásszabadság van. „De minden joghoz felelősség is társul, főleg akkor, ha ezek a jogok más állampolgárok jogait érintik. Ez történt ebben az esetben is” – mondta.

„A köztársasági elnök egyáltalán nem foglalkozik a volt belügyminiszterrel, de megérti a félelmét” – áll a rövid állásfoglalásban, melyet Roman Krpelan elnöki szóvivő tett közzé.

Kaliňák a továbbiakban elismételte: nem hiszi, hogy Vietnám visszaélt volna a vendégszeretetünkkel. „Amit azonban a nyomozás bizonyított is, az az, hogy Szlovákiát ebbe biztosan nem vonták bele. Egyetlen politikus, rendőr, vagy állami hivatalnok sem vett ebben részt aktívan. Nem az a kérdés, hogy elraboltak-e valakit, vagy sem, hanem az, hogy aktívan segédkeztünk-e ebben, és most bebizonyosodott, hogy nem” – hangsúlyozta a volt miniszter.

Kaliňák tagadta azt az információt is, miszerint azt hazudták volna Lengyelországnak, hogy a belügyminiszter az ominózus kormánygép fedélzetén tartózkodik, hogy a lengyel hatóságok engedélyezzék a légi jármű átrepülését az ország felett. Később azt mondta, hogy ilyesmi gyakran előfordult a közjogi méltóságok esetében is.

Kaliňák úgy véli, a tehetetlen ellenzék helyét a média vette át, amely gyakran valós alapok nélkül kreál ügyeket.

Szerinte ilyen „hoax” a vietnámi férfi elrablásának ügye is.

„Kitalált információkról van szó, melyeket az ügyészség a rendőrséggel együttműködve ellenőrzött, és azzal zárták le az ügyet, hogy ezek a dolgok nem történtek meg” – mondta Kaliňák arra a cikkre utalva, amely leírta, hogyan történhetett a vietnámi férfi elrablása Pozsony területén a szlovák hatóságok közreműködésével. A volt miniszter azt is a média szemére vetette, hogy Szlovákiát külföldön olyan országként tüntették fel, amelynek alapvető problémái vannak a jogok tiszteletben tartásával, és ahol visszaélnek a hatalommal.

A Belügyminisztérium Felügyeleti Szolgálati Hivatalának nyomozója október 12-én kiadott egy határozatot, amellyel elutasította a vietnámi vállalkozó elrablásának ügyében tett büntetőfeljelentést. Az emberrabláshoz állítólag egy szlovák kormánygépet is felhasználtak. A nyomozó szerint nem indokolt büntetőeljárást vagy másféle eljárást indítani. A döntést a felügyelő ügyész is jóváhagyta, aki elutasította a feljelentő panaszát. Az ügyben a feljelentőn kívül további 23 személyt hallgattak ki.

Soňa Juríčková, a Pozsonyi Kerületi Ügyészség ügyésze, aki elutasította a feljelentőnek a nyomozó döntése ellen tett panaszát, az indoklásban kifejtette, hogy a büntetőfeljelentésben leírt eljárás nem tekinthető hivatali hatáskörrel való visszaélésnek, hatósági eljárás akadályozásának, sem más jellegű bűncselekménynek. „A vizsgált bűncselekménnyel összefüggésben nem lehet tehát törvényesen megállapítani, hogy a kormány bármely tagja, a Belügyminisztérium alkalmazottai vagy a rendőrök visszaéltek volna a hivatali hatáskörükkel, illetve hogy törvénytelenül jártak volna el” – írta az ügyész.

TASR/para