Vinné tovább a Szövetség megmaradt Híd Platformja a korábbi értékeket, de Gyimesi jelöltsége nem zavarja őket

2023. június 5. - 18:17 | Belföld

Új platformelnökséget választottak a Szövetségben maradt hidasok, miután a Híd Platform korábbi vezetése, az elnökség, a közgyűlés és a képviselőjelöltek nagy része elhagyta a Szövetséget, és Híd 2023 néven új pártot hozott létre. A platform új vezetői korábban nem vettek részt az országos politikában, Pál Attila platformelnök lett, Pandy Pétert pedig a Szövetség Országos Tanácsának elnöki posztjára választották meg. Gyimesi György jelöltsége már nem okoz feszültséget párton belül.

Vinné tovább a Szövetség megmaradt Híd Platformja a korábbi értékeket, de Gyimesi jelöltsége nem zavarja őket
Pál Attila és Pandy Péter (Fotó: Paraméter)

Forró Krisztián pártelnök szerint a Híd Platform továbbra is a Szövetség része, amely a platform korábbi vezetésének a Szövetségből való távozása után most megújult a vezetése.

„Szeretném hangsúlyozni, hogy a Híd Platform továbbra is a Szövetség része, hiszen az alapszabályunk mondja ki, hogy a párt három platformból áll” – magyarázta Forró.

A pártelnök szerint a platform új elnökségével sokkal gördülékenyebb az együttműködés a platformok között.

Szinte teljesen megváltozott a Híd Platform vezetése

A platform elnöke Pál Attila lett, aki korábban a platform Rimaszombati járásbeli szervezetét vezette. A Szövetség Országos Tanácsának az elnökének – akit a Híd Platform jelöl – Pandy Péter, Kassa megye önkormányzati képviselőt választották. Részben feltöltötték a platformelnökséget is, a korábbi 9 tagú testületben csak Pataky Károly, Királyhelmec polgármestere maradt a régi tagok közül.

Most öttagú elnökséget hoztak létre, Pandy, Pál és Pataky mellett a testület további két tagja Vitkó Andrea (Párkány) és Andruskó Imre (Komárom) lett.

Andruskó és Pataky is jelezte azonban, hogy a szeptemberi parlamenti választáson nem kívánja jelöltetni magát.

Gyimesi jelenléte már nem zavarja a Híd Platformot

Pandy Péter szerint a megyei választás bizonyította, hogy a Szövetség sikeres lehet. „Nem a problémákat kell keresni, hanem a megoldásokat” – jelentette ki Pandy. Az országos tanács frissen megválasztott elnökét nem zavarja, hogy Gyimesi György szerepel majd a Szövetség listáján, ami a Híd Platform kiválását eredményezte.

„Nem az én véleményem, nem is a Híd Platform véleménye számít, a választók eldöntik majd, hogy kit bíznak meg azzal, hogy ki fogja képviselni őket. Ha Gyimesi Györgyöt bízzák meg, ezt el tudjuk fogadni” – jelentette ki Pandy.

Jövő hétre ígérnek jelöltlistát

Kérdés, hogy kiket jelöl majd a Híd Platform a Szövetség közös választási listájára. „A Szövetség felkészült a választásra, a következő napokban elfogadjuk a választási listát” – jelentette ki Forró. A párt programját ezt követően fogadja el a Szövetség.

A Híd Platform 45 jelöltet nevezhet a listára, a korábban összeállított lista azonban már nem érvényes, a 45 jelölt közül legalább 35 elhagyta a pártot, ráadásul többen nem indulnak a pártban maradt 10 jelölt közül sem. Nem akar indulni a már említett Pataky Károly sem. „Intenzív tárgyalások folynak, szeretnénk olyan kompromisszumot elérni, hogy mindenki lehetőséget kapjon, aki dolgozni akar” – mondta Pandy azzal, hogy a lista még nem készült el.

Pandy azt sem erősítette meg, hogy ő lesz-e a második helyezett a listán. A Szövetség alakulásakor született megegyezés alapján a Híd Platform legmagasabb helyen szereplő jelöltje a 2. helyet kapja a közös listán, a pártszakadás előtt ezen a helyen Sólymos László szerepelt.

Az sem biztos, hogy Pál Attila kapja az ötödik helyet, ami a Híd Platform második jelöltjének járna.

Folytatnák a Híd Platform eszmeiségét, de előbb még tárgyalnak

Pandy szerint szeretnék folytatni a Híd Platform korábbi eszmeiségét, de konkrét választ nem adott arra, hogy ez miben fog megnyilvánulni. „Úgy gondolom, hogy ezek az értékek méltóak arra, hogy a továbbiakban is képviseljük azokat” – mondta Pandy.

Pál Attila, a platform új elnöke az egység fontosságával magyarázta, hogy maradt a Szövetségben. „Így látjuk a legnagyobb esélyt arra, hogy a párt bejusson a szlovák parlamentbe” – mondta a Paraméternek Pál. A platformelnök szerint továbbra is igyekeznek majd megszólítani a többi kisebbség képviselőit, például a romákat vagy a vegyes házasságban élő magyarokat, szlovákokat egyaránt.

A platform korábbi határozott véleményét, például az orosz-ukrán háború kérdésében, már nem erősítette meg.

„Ezekről a kérdésekről meg kell egyeznünk az új elnökségben” – válaszolta arra a kérdésre, hogy támogatják-e például az ukrajnai fegyverszállításokat. Az ukrán támogatásról a személyes véleményét sem árulta el.

- lpj -