Virág és cigaretta

Hogy pontosan mire volt jó ez Putyinnak, arról is több feltételezés van. Én logikusnak találtam, hogy a kényelmetlen szövetséges, Lukasenka további elszigetelése és ezáltal bukásának meggyorsítása volt a cél, de nem lehet megfeledkezni a Kreml színesforradalom-fóbiájáról: nem akarták, hogy tavaly augusztus óta ellenálló nép döntse meg a diktátort, mert az ellenzéki siker „megfertőzhetné” a szintén nem nyugodt Oroszországot.

Hihető volt az az értelmezés is, hogy így akarják az orosz–belarusz államszövetség kisebbik tagját még jobban leválasztani Európáról, hogy még inkább rá legyen utalva Oroszországra – emlékeztetnék arra, hogy a tavalyi népszavazás előtt mennyire népszerű volt az a spekuláció, hogy az államszövetség élén Putyinnak új hivatalt kreálnának, s így maradhatna tovább hatalomban (az alkotmánymódosítás ezt fölöslegessé tette).

Csütörtökön azonban fehérorosz ellenzékiek feltöltöttek a Youtube-ra egy publicisztikus dokumentumvideót, ami után újra lehet gondolni az orosz érdekeltség tartalmát.

Viszonylag elterjedt az a narratíva, hogy mivel Lukasenka mellett nem nőhettek fel úgy a dollármilliárdos oligarchák,mint Ukrajnában, és Belarusznak nincsenek olyan, a központosított patronális államot megalapozó, annak üzemanyagát szolgáltató természeti kincsei, mint Oroszországnak, Azerbajdzsánnak vagy Kazahsztánnak, a rendszere lehet ugyan diktatúra, de nem a korrupció a lényege és nem a bűnözés a létezési módja, mint amazoknak. És ez magyarázza a Lukasenka-rezsim stabilitását és tavalyi tartó csöndjét.

Belarusznak ugyan nincsenek számottevő szénhidrogén-készletei, de a legfőbb komparatív előnye éppen az, hogy középen van: nem tartozik az Európai Unióhoz, és nem is Oroszország. Ez akkor vált fontossá, amikor az ukrajnai agresszió után az EU szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben (Orbán, Fico, Zeman egyként ellenezte), mire a Kreml válaszul megtiltotta az agrártermékek importját az EU-ból.

Ekkor virradt fel a Bremino nagy napja. Főleg ez a Lukasenka legidősebb fiához, Viktorhoz kötődő cégcsoport bonyolította le az uniós exportcikkek – gyümölcs, hús, tejtermékek, virág – átcímkézését és, mondhatni, legalizált becsempészését az orosz piacra egyfelől európai, másfelől orosz egyetértéssel. Milliárdos üzlet, ami még jövedelmezőbbé vált azáltal, hogy Lukasenka „Papa” (Batyka, Backa) államapparátusa méretre szabott jogszabállyal minimálisra csökkentette az adót és a vámtarifákat, azaz hatóságilag növelte a profitmargint (a nyereség természetesen követhetetlen offshore számlákon szívódott fel).

Így az eléggé sötét fegyverkereskedelem után – Belaruszból szállítottak fegyvert olyan alakoknak, például Kadhafinak, akikkel már nem állt szóba senki – és a virágzó cigarettacsempészet mellett – ennek szintén a Breminóban kulcsszerepet játszó, Belaruszban gyökeret vert orosz oligarcha, Alekszej Olekszin a motorja – újabb és roppant nyereséges ágazattal bővült a Lukasenka-rezsim gazdasági profilja. Ez a rendszer nemcsak diktatúra tehát, hanem a bűnöző állam tankönyvi illusztrációja is.

Mármost a videó szerint ebben az ágazatban és egyáltalán, a minszki központú bűnöző államban nélkülözhetetlen aktorok az ottani Állambiztonsági Bizottság, azaz KGB emberei. Az orosz titkosszolgálathoz és tágabban mélyállamhoz fűződő viszonyukat egy kicsit úgy kell elképzelni, mint a nyolcvanas évekbeli magyar állambiztonságét a szovjethez: van saját mozgástere, és egyes tagjai óriási üzleteket tudnak csinálni a saját szakállukra, de a szervezet nem független, alá van rendelve a nagy testvérnek. Annyival szorosabb a kapcsolat, hogy a belarusz KGB nem csupán nevében rokon a szovjettel, de az állományában is tökéletes a folytonosság, belőle származik egy az egyben.

Nem lehet kizárni tehát a terrorakciónak és a Lukasenka-rezsim kompromittálásának azt a magyarázatát sem, hogy itt egy piac megszerzése folyik: az orosz bűnöző állam egy részlege megsokallta, hogy a nyereség az önállóskodó fehérorosz klienshez folyik be.

Az Európai Tanács túltett szokott puhány önmagán, és példás szigorral lépett fel a minszki kormányzattal szemben – például teljes légi zárlatról döntött. Lukasenka politikai megmaradásának esélyei mind rosszabbak. Ám a rezsim hazai és külföldi kritikusai javasolták a felszíni szállítás embargóját is, és ez elmaradt, az államilag szentesített csempészbiznisz tehát folyhat tovább.

Úgy sejlik, a nyugat-európai központokban továbbra sincsenek tisztában Belarusz és általában a posztkommunista térség viszonyaival. Szvjatlana Cihanouszkaja belarusz ellenzéki vezető, a demnokratikus hatalomátvételt elősegítő Koordinációs Tanács alapítója írja, hogy Von der Leyen bizottsági elnök összesen majdnem három és fél milliárd eurós segítséget ígért arra az esetre/időre, amikor megkezdődnek „a demokratikus változások”. A különféle nemzetközi pénzügyi intézmények segítségével együtt a támogatás tízmilliárd dollárra rúgna.

A kérdés először is az, hogy kit akar ösztönözni ezzel a Nyugat? Lukasenka emiatt még nem fog könnyebben megválni a hatalomtól, az ellenzék pedig nem kerül közelebb ahhoz, hogy sikerre vigye a színes forradalmat. A beígért pénz érv lehet, és lélektani támogatás, de kivel szemben?

Másodszor: az embernek eszébe jut, hogy az EU-n belül is van olyan ország, amelyik nem demokrácia, s ennek a többszörösét kapja az Uniótól zökkenőmentesen; még húzhatja is a száját a feltételek miatt. Az ilyen kormány és az őt megválasztó nemzet szemében vajon mennyi pénzzel lehetne kívánatossá tenni a demokráciát?

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.