Vírusok, tücskök, hangyák

Ardamica Zorán | 2020. március 27. - 08:58 | Vélemény

Legutóbbi szövegemben felvetettem egyes szakmák, hivatások, munkahelyi beosztások válságbeli vagy válság által generált átértékelődésének kérdését. Most, hogy az első vonalban küzdőket már nagyrészt mindenki látja, láttatja, kivesézte, kritizálta és felmagasztalta, jussunk el a hangyákról a „csak” ciripelő, de nem termelő, közvetlen társadalmi hasznot „mérhetően” nem hajtó tücskökig.

Vírusok, tücskök, hangyák
Fotó: Youtube

Ha eddig az állatmese leegyszerűsítése élt bennünk, a parányi vírusok óriási változásokat hozó megjelenése most felülírja ezt.

Halljuk a politikusok ígéreteit a kompenzációkról, de senki sem konkretizálta még, vajon a fizetések és/vagy bevételek kiesésének valamelyest enyhítése kire és milyen kulcs szerint fog – ha fog – vonatkozni. Mert bizony számos olyan ciripelő szakma létezik (ezek hátterével az átlagembereknek nincs oka tisztában lenni), melyeknek nem munkaszerződés képezi az alapját, de sokszor még csak nem is vállalkozás az ilyen.

Sorolhatnánk most a kreatív ipart, a sportolókat, a nem állami fenntartású galériákat, múzeumokat és más, nem boltszerű művészeti kereskedéseket, a hangszeripart, a filmstúdiókat vagy fesztiválokat és kiszolgáló beszállítóikat, a rendezvényszervezőket, hang-, fény- és színpadtechnikusokat, zenészeket, táncosokat, színészeket, írókat, költőket, műfordítókat, sminkmestereket, jelmez- és díszlettervezőket, a szakosodott grafikai stúdiókat stb. Számos olyan embert, akinek a megélhetése most odalett, de igazán nem látszanak a társadalom tömegében. Családot eltartani viszont nekik is kell, így átlagos háztartással számolva is minimum másod-harmadmagukkal növekszik a kárvallottak száma.

Őket vajon hogyan, milyen kritériumok szerint veszik figyelembe – ha egyáltalán figyelembe veszik – kompenzálásnál? Talán azok, akik művészi tevékenységük mellett stabil állást vállaltak (művészeti oktatásban, színházban, állami zenekarban, balett társulatnál, médiánál stb.) szerződéseik alapján nem lesznek teljesen láthatatlanok a rendszer számára. Azokat azonban, akik szabadúszóként vagy a szabadúszás valamely alfajában tengődtek eddig is, csak akkor látta a rendszer, amikor járulékot vagy adót kellett befizetniük. Egyébként nem. Nyugdíjazáskor is csak a sok probléma van velük…

A művész státusz ugyanis a mi országunkban nincs törvény által pontosan definiálva. Annak ellenére, hogy a művész szó különféle alakokban szerepel számos törvényben… Persze, most mások a törvényhozók prioritásai, megértjük, az állami művészeti alapok is állnak (legalábbis nulla a kommunikáció, támogatásokról még annyi se), ezt szintén megértjük. Ám nemcsak a hangyacsaládok ennének, fizetnének lakbért, hanem a tücsökfamíliák is.

Igen, lehet a dolgot most éppen másodlagosként kezelni. Viszont gondoljunk bele, szigorú vagy akár kevésbé szigorú vesztegzár idején egyes szülők már arra kérik a tanítókat, hagyják el az online oktatást, mert úgyse bírnak a gyerekkel. (Az 1-2 sajátjukkal, a tanító meg bírjon 20-szal.) Az, ha unja, akkor szétszedi a házat. És persze a bezártsághoz nem szokott felnőtt szintúgy. Hová lennénk ilyenkor televíziós, filmes, felvett színházi, show, irodalmi vagy zenei művek nélkül? Teljesen begolyóznánk.

Gondoljunk pl. arra, hogy ha XY kiáll egy gitárral a képernyőre 5 percre elénekelni 2 dalt, ahhoz hány ember kellett: zeneszerző, szövegíró, hangszerelő, olykor korrepetítor, rendezvényszervező / menedzser, jelmeztervező és beszállítói, sminkes és beszállítói, hangszerkészítő és beszállítói, sofőr, műsorkészítő szerkesztőségi alkalmazottak, berendező, hangtechnikus és hangmérnök, fénytechnikus, operatőr, rendező, producer, ügyelő, felvételvezető, adásvezető, piáros, könyvelő, titkárnő, bérszámfejtő stb. Mondom, 5 perc, 2 dal, 1 fő a képernyőn – ez az ő bolya: a tücsökboly. Nem látjuk, nem halljuk, mint az orvosokat, nővéreket, eladókat, tűzoltókat, rendőröket és politikusokat, az tud róluk, aki ebben él.

Ők ciripelnek nekünk, hogy a karantén el ne vegye a maradék eszünket. Ha éhen vesznek, nem lesznek.

És ugye, a kultúra az, ami az embert az állattól megkülönbözteti – a kultúra e szegmensének művelőire tehát, ha nem is mindig látványosan hangyaszorgalmú, s olykor bohém emberekről van is szó, ugyanúgy szükség van, mint az első vonalban álló orvosokra. Akik, ha hazamennek, pihenésképpen zenét hallgatnak, filmet néznek, könyvet olvasnak. Különben másnap nem bírnának megmenteni minket.