Viskupič Berényit Simonra cserélte, Dunaszerdahelyen mutatkoztak be a friss „szövetségesek”!

2022. szeptember 7. - 16:50 | Régió

Miután a megyei alelnök, Berényi József megkérdőjelezhető módon ismét megyeelnökjelölt lett a Nagyszombati kerületben, Jozef Viskupič talált egy új magyar, Szövetségen kívüli „szövetségest”. Szerdán közös sajtótájékoztatót tartott Dunaszerdahelyen a Magyar Fórum elnöke és csapata, és közölték, amit korábban már megírtunk, hogy Nagyszombat megyében Simon Zsolt pártja az eddigi megyeelnököt támogatja.

Viskupič Berényit Simonra cserélte, Dunaszerdahelyen mutatkoztak be a friss „szövetségesek”!
Simon Zsolt (elöl) és Jozef Viskupič (balról) - Fotók: Paraméter

Jozef Viskupič elmondta, hogy az egész elmúlt választási időszakban szorosan együttműködtek Berényi József megyei alelnökkel és az MKP-s, illetve már szövetséges képviselőkkel.

„Felkínáltam a Szövetségnek, hogy ne a választások után csináljunk koalíciót, hanem előtte. Örülök viszont, hogy miután a megyei alelnökömből hagyományosan ellenjelölt lett, sikerült megegyeznünk a Magyar Fórummal, amely szintén a magyar közösséget képviseli” – fogalmazott Viskupič.

Felvázolta a sajtótájékoztatón Simon Zsolt is, hogy miként jutottak el odáig, hogy Viskupičot támogassák. „Nem most kezdődött az együttműködésünk, én személyesen 12 éve ismerem, még a parlamentből (Simon a Híd, Viskupič pedig az OĽaNO/SaS képviselőjeként koalíciós partnerek voltak a Radičová-kormányban), de 5 évvel ezelőtt a megyei választások előtt is együttműködtünk” – fogalmazott. Mikor megyeelnök lett, azt mondta, hogy csupán egyetlen alkalmazott dolgozik a megyén, aki beszél magyarul. Azóta ez megváltozott, mivel megértette, hogy a megye a lakosoké, és arányosan kell legyenek ott olyan munkatársak, akik a kisebbség nyelvét is beszélik” – húzta alá a pártelnök.

Simon azzal folytatta, hogy még a nyár elején tett egy gesztust a Szövetség felé, és felkínálta, hogy működjenek együtt a választások során, ugyanakkor azt a választ kapta, hogy a párt kerületi szerveihez kellene fordulnia. Ő maga viszont úgy véli, hogy ilyen szinten lehetetlen együttműködést kezdeményezni, miközben a párt egyes szervei, például Nagyszombat megyében maguk sem tudnak rendes jelöltet állítani, másrészt szavai szerint kerületi pártszervekkel nem lehet megegyezni egy-egy kerület (Nagyszombat, Nyitra) szövetséges jelöltjének támogatásáról úgy, hogy közben egy másik kerületben (Besztercebánya) pedig a saját jelöltjük támogatását kérnék.

„Tudomásul vettük, elkönyveltük, hogy ha nincs fogadókészség, akkor ezt fel kell adni egyi idő után. Visszatértünk a jó kapcsolathoz, ami a köztem, a Magyar Fórum és Jozef Viskupič között van. Ígéretet kaptunk, hogy a regionális elvet az anyagi források tekintetében a jövőben is betartják. Számunkra a legfontosabb megyei szinten a szakközépiskolák színvonalának emelése, és szükség van arra is, hogy a megye új szakokat nyisson, mivel kellő szakvégzettség nélkül az egyes szakmákban nincs lehetőség vállalkozni” – hangsúlyozta Simon Zsolt.

A Magyar Fórum elnöke azt is elmondta, hogy megyei szinten semmiképpen sem akartak teljes listát indítani a képviselők tekintetében a Dunaszerdahelyi járásból, ezt a Szövetségnek is jelezték.

Három jelöltjük van, közülük Sztruhár Ferenc Somorján (őt a Magyar Fórumon kívül az SaS, a KDH és az OKS is támogatja) polgármester-jelöltként is indul, rajta kívül Bindics László (Bős) és Balázs Péter, utóbbi jelenleg független képviselő Nagymegyeren.

Simon Zsolt kérdésünkre elmondta, a Magyar Fórum összesen a Dunaszerdahelyi járás 12 településén indít saját polgármester- vagy képviselőjelölteket.

Viskupič elmondta, hogy összesen 11 párt és mozgalom döntött úgy, hogy az ő jelöltsége és jelöltjei mellett áll ki Nagyszombat megyében. Úgy fogalmazott, ők szeretnének lenni, akik ezeket az erőket összefogják a régióban, és erre az együttműködésre hivatkozott az elmúlt választási időszakban elért eredmények kapcsán is. „Az egész megyében beruházásokat hajtottunk végre, a Dunaszerdahelyi és a Galántai régióban is a lakosság arányában” – jegyezte meg, majd felsorolta, milyen beruházások érintették például a Dunaszerdahelyi járást – ide tartozik az utóbbi időszakból a sportprogram, a dunaszerdahelyi Vámbéry gimi és az építészeti szakközép sportpályája, valamint a szlovák gimi tornaterme, amit jelenleg építenek. Úgy véli, a beruházások az eredményei az általuk képviselt politikának, ami „a másik meghallgatásán, elfogadásán és mindenki összefogásán, megismerésén alapszik”.

A megyeelnök bemutatta jelöltjeiket a Dunaszerdahelyi járásból, köztük van két jelenlegi hivatalvezető, Michal Deraj, a járási hivatal elöljárója és Író Tibor, a járási munkaügyi hivatal vezetője, aki egyébként Dunaszerdahelyen a polgármesteri címért is indul a Sme rodina jelöltjeként. Rajtuk kívül Bölcs Marián (Šanca), Patrik Dubovský (Za ľudí), Pohár György (OĽaNO), Peter Štuller (KDH), Tánczos Róbert (SaS) és Ján Slanina alkotja Viskupič csapatát.

Simon Zsolt és az OĽaNO viszonya egyébként országos szinten egyáltalán nem felhőtlen. Noha Igor Matovič hat évvel ezelőtt hősnek nevezte Simon Zsoltot, amikor ő még a Híd politikusaként kijelentette, nem lép be a párt parlamenti frakciójába, ha az kormányra lép a Smerrel (ami, ugye, meg is történt), és két évvel ezelőtt még a Magyar Fórum elfogadta az akkori miniszterelnök Matovič meghívását a trianoni megemlékezésre a pozsonyi várba, idén júniusban a párt már egy petíciót indított „Állítsuk meg Matovič hülyeségeit” címmel, melyben Eduard Heger miniszterelnököt arra szólították fel, hogy váljon meg az immár pénzügyminiszter Matovičtól, és a napokban Simon Zsolttal készített interjúnkban is megjegyezte a pártelnök, hogy Igor Matovič mindenhol zavaró tényező.

(SzT)