Visszatérő jelölt az egyetlen kihívója Pozba polgármesterének

2018. november 3. - 13:54 | Régió

Első választási ciklusát fejezi be Pozba (Érsekújvári járás) polgármestere, Katarína Ivaničová, akinek az utóbbi helyhatósági választások állandó jelöltjével kell szembenéznie.

Visszatérő jelölt az egyetlen kihívója Pozba polgármesterének
Fotó: obecpozba.sk

A független Katarína Ivaničová 2014-ben került Pozba élére, miután a korábbi polgármester, Zlatica Valentová már nem jelöltette magát. A megüresedő pozícióra négyen pályáztak, közülük került ki győztesen Ivaničová, akinek 126 voks elég volt a győzelemhez. Nem sokkal maradt le mögötte Szakál János (Híd), aki tizenkét szavazattal (114) kapott kevesebbet.

Éppen Szakál lesz idén Ivaničová egyetlen kihívója a polgármesteri székért. Szakál János már 2010-ben is indult a polgármester-választáson, akkor azonban a három induló közül ő kapta a legkevesebb szavazatot (101). Úgy tűnik, a 65 éves nyugdíjas bízik benne, hogy harmadszorra már összejöhet a hőn áhított győzelem.

A mindössze öttagú képviselő-testületi helyekért tizenketten szállnak harcba. Öt indulót támogat az MKP, négyet a Híd, hárman pedig függetlenek.

A polgármesterjelöltek:

Ivaničová Katarína (51), polgármester, független

Ing. Szakál János (65), nyugdíjas, Híd

A képviselőjelöltek:

Ivanič Štefan (53), gyártásvezető, független

Ing. Kiss Pál (45), közgazdász, MKP

Konkoly László (50), vállalkozó, Híd

Konkoly Norbert (32), cégvezető, független

Kováč Július (69), nyugdíjas, Híd

Lehota Jenő (67), nyugdíjas, MKP

id. Mészáros Tibor (61), nyugdíjas, Híd

Pásztor Ľudovít (49), építésztechnikus, Híd

Ing. Pásztor Péter (45), vállalkozó, MKP

Mgr. Szabó Éva (48), szaktanácsadó, független

Tóth Zoltán (52), SHR, MKP

Valent János (37), cégvezető, MKP

(tt)