Viszlát delta, helló omikron?

2021. december 11. - 08:02 | Belföld

A járványügyi paraméterek és a szakemberek véleménye is az, hogy a járvány harmadik hullámának csúcsán túlvagyunk, a delta variáns okozta hullám megtört, de már szinte a kapuban várakozik az omikron, amiről még keveset tudunk.

Viszlát delta, helló omikron?
Fotó: TASR/AP

A Veda pomáha nevű kezdeményezés által készített térképből, grafikonokból leszűrhető, hogy csökken az egyes járásokban az új fertőzöttek hétnapos átlaga, mégpedig elsősorban azokban az északkeleti, keleti és déli járásokban, ahol a delta leginkább tombolt az elejétől fogva - írja a SME, mely tulajdonképpen egy számítógépes játékhoz hasonlítja a járvány elleni küzdelmet, ahol egy-egy pálya végén tudhatjuk, hogy már várakozik ránk a következő, még keményebb ellenfél.

Matej Miššík, az egészségügyi minisztérium alá tartozó Egészségügyi Elemzőintézet vezetője szerint az új fertőzöttek csökkenő száma, de a covid szennyvízmintákbeli jelenlétének és a kórházi betegfelvételek csökkenése is azt támasztja alá, hogy túl lehetünk a csúcson.

Martin Šuster, a Veda pomáha szakembere szerint viszont nincs okunk a túlzott optimizmusra, mivel például a kórházi páciensek számának csökkenése szerinte nem feltétlenül a kórházi kezelések iránti valódi keresletet mutatja. Emlékeztet, hogy az emúlt hetekben a kórházaknak gyakran már a betegfelvételkor el kellett dönteniük, kit vesznek fel és kit küldenek haza, tehát nem került mindenki kórházba, mint akinek esetleg szüksége lett volna rá.

Richard Kollár matematikus is már korábban jelezte, hogy még ha túl is leszünk a járvány harmadik hullámán, a számok még hetekig magasak maradnak, a kórházak terheltsége egyaránt.

"Ha a delta volna az egyedüli problémánk, akkor bizonyos értelemben fellélegezhetnénk. A probléma viszont az, hogy az ajtó mögött már újabb variánsok kopogtatnak - az omikron pedig fokozott veszélyt jelent" - szögezte le Kollár.

Kollár is jelezte, hogy az omikron ismét jelentősen megemelheti az esetszámokat, mint ahogy az történt Dániában is, ahol megtöbbszörözte.

A matematikus úgy látja, hogy az omikron okozta hullám jelei már december végén jelentkezhetnek Szlovákiában.

Az omikron variánst ugyan még nem azonosították Szlovákiában, de ez csak idő kérdése, és elképzelhető, hogy tavaly januárhoz hasonlóan, amikor az akkor még brit variánsként ismert alfa kezdte ismét növelni a második hullám erejét, most az omikron okozhat gondokat.

Erről a variánsról egyelőre keveset tudni, de talán még a deltánál is gyorsabban fertőz, noha nem okoz olyan súlyos megbetegedést - a szakemberek legalábbis remélik, hogy ez a feltevésük nem fog megdőlni, mivel a jelenleg is telített kórházakban ez rettenetes problémákat okozna.

(SME/parameter)