Víz alatti "Nagy Fal" szolgálhatja a kínai haditengerészeti felderítést

2016. május 19. - 16:05 | Tech

Víz alatti "Nagy Fal" építésének lehetőségét vetette fel Kína egyik legnagyobb állami hajóépítő vállalata, vagyis egy olyan berendezését, amelynek kettős hasznosítású (polgári és katonai) technológiája alkalmas idegen tengeralattjárók víz alatti azonosítása.

A China State Shipbuilding Corporation vállalat termékének jelentőségét a víz alatti hadviselésben fölényt élvező amerikai és orosz tengeralattjárók elleni bevethetősége jelenti. Amennyiben a kínai hadsereg az alkalmazása mellett dönt, egyértelműen megnő a kínai haditengerészeti felderítés és az elhárítás hatékonysága - olvasható a South China Morning Post című hongkongi lap írásában.

Szakértők szerint a zajszint mérésén alapuló technológia nem új, az Egyesült Államok már régóta rendelkezik ilyennel és például Japán környékén is alkalmazzák. A hidegháború idején az amerikai víz alatti mikrofonokból álló hálózat, a Sound Surveillance System (SOSUS) hatékonyan segítette a szovjet tengeralattjárók mozgásának megfigyelését.

Kína egyre aktívabb a Dél-kínai-tengeren, miközben nehezményezi, hogy ezzel egy időben egyre több alkalommal célpontja a térségben járőröző amerikai légi, vízi, köztük tengeralatti felderítésre szakosodott egységekkel.

A kínai haditengerészet rendelkezik a világ második legnagyobb tengeralattjáró flottájával. A hozzáférhető információk szerint a több mint 80-ból 16 atommeghajtású és 15 rendelkezik olyan technológiával, amely lehetővé teszi, hogy az átlagnál hosszabb ideig tartózkodjanak a víz alatt, hajtóművük csendesebb, észlelhetőségük alacsonyabb.

A hajókra szerelt és a vízfelszín alatt elhelyezett érzékelőkből álló hálózat tehát az idegen "betolakodók" megfigyelését, a riasztást szolgálná, de a gyártó szerint egyúttal alkalmas környezetvédelmi célú monitoringra, valós idejű helymeghatározásra, katasztrófa-előrejelzésre, valamint tudományos kutatásra is.

(MTI)

Címkék: technológia, Kína