Vízre utaló nyomokat talált a Hajabusza-2 a Ryugu kisbolygón

2019. március 20. - 16:11 | Tech

Vízre utaló hidratált ásványokat talált a Hajabusza-2 japán űrszonda a Ryugu kisbolygón - közölték a projektben részt vevő kutatók.

A japán űrügynökség (JAXA), az Aidzui Egyetem és néhány más japán intézmény kutatói a Science című tudományos folyóirat internetes kiadásában számoltak be arról, hogy az űrszonda közeli infravörös tartományú spektrométere "ásványokba zárt hidroxilcsoportok jelenlétét" észlelte a kisbolygó felszínén.

A Ryugu egy C-típusú aszteroida, amelyről a szakemberek úgy vélik, hogy a Naprendszer hajnalán képződhetett, így olyan szerves anyagokat tartalmazhat, amelyek a földi élet kialakulásához is hozzájárultak, így információkkal szolgálhat az élet keletkezéséről.

A szakemberek szerint amennyiben a kisbolygóról származó vízről kiderül, hogy hasonló izotópösszetétele van, mint a földinek, az igazolja azon elméletet, hogy hajdanán aszteroidák "szállíthattak" vizet a Földre.

A kutatók most először jelentettek be tudományos felfedezést azóta, hogy az űrszonda február 22-én landolt a Földtől mintegy 340 millió kilométerre lévő aszteroidán, hogy begyűjtse az első mintákat.

A mintagyűjtést követően a szonda visszaemelkedett eredeti pozíciójába, az aszteroida felszínétől mintegy 20 kilométeres magasságba.

A misszió a tervek szerint 2019 decemberében lezárul, amikor a Hajabusza-2 elhagyja a Ryugut. Várhatóan 2020-ban landol a Földön az összegyűjtött mintákkal együtt.

(MTI)

Címkék: Hajabusza