Vizsgálják a Szojuz burkolatán keletkezett lyukat

2018. szeptember 19. - 08:50 | Tech

Orosz űrhajósok kívülről is megvizsgálják a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) kapcsolódott Szojuz MSZ-09 űrhajó burkolatán keletkezett lyukat - jelentette be kedden Szergej Krikaljov, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat illetékes ügyvezető igazgatója.

Az ISS fedélzetén három amerikai és egy német kollégájával szolgálatot teljesítő két orosz űrhajós november 15-én tesz űrsétát, amelynek során a sérült rész feletti hőszigetelő burkolatot eltávolítva szemrevételezik a sérülést.

Az ISS-en tartózkodó űrhajósok augusztus végén észleltek légnyomás-csökkenést az űrállomáson, majd megállapították, hogy mintegy két milliméteres lyuk, illetve hajszálrepedés van a Szojuz űrhajó burkolatában. Az asztronautáknak sikerült behegeszteniük a rést, és helyreállítaniuk a légnyomás normális szintjét.

Eleinte mikrometeorit becsapódására gyanakodtak, majd kiderült, hogy fúróval okozták a sérülést, amelynek nyomát megpróbálták beragasztani, de a ragasztó idővel levált az alumíniumfalról, és távozni kezdett a levegő.

Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz vezérigazgatója nem zárta ki a szándékos károkozást sem.

Az orosz űrkutatási hivatal vizsgálóbizottságot hozott létre az űrhajó kihermetizálódása okának kiderítésére.


MTI/para

Címkék: Szojuz, lyuk