Vodnyánszka Renáta megint letarolta a mezőnyt!

2019. március 2. - 19:56 | Sport

Nyolcadik országos bajnoki címét szerezte távolugrásban szombaton, az idősebb diákok fedett pályás országos bajnokságán Pozsonyban.

Az egykori olimpikon édesanyjához és edzőjéhez, Medgyes Renátához hasonlóan tehetséges fiatal lány ezúttal 567 centiméterrel utasított maga mögé a mezőnyt. Ez az eredmény ugyan 10 centivel elmarad az öt héttel ezelőtt megrendezett, Olimpiai Reménységek elnevezésű atlétikai versenyen elért egyéni és szlovák rekordjától, de még ezzel is 19 centivel nagyobbat ugrott, mint a második helyezett kassai Viktória Rusnáková (548), és 31 centivel előzte meg a harmadik trencséni Tamara Balajovát (536).

Renike kimondottan jól kezdte a versenyt, ugyanis már első próbálkozásra sikerült 551 centimétert ugornia, és már ezzel az eredményével is győztesként került volna ki a küzdelemből. Az 567-es csúcs végül a negyedik körben kacsintott rá. A 16-os mezőnyből a lányok között hatan tudtak 500 cm feletti távot ugrani.

A dunaszerdahelyi MegySport rendkívüli tehetséggel megáldott atlétája édesanyja elmondása szerint nyolcadik orszgos bajnoki címét szerezte az elmúlt három évben, mióta versenyszerűen nekivágott hozzá hasonlóan ennek a sportágnak.

Vodnyánszka Renátát tavaly decemberben tüntette ki Nagyszombat megye az Év Sportolója díjjal, azt megelőzően októberben írtunk addigi pályafutásáról.

(SzT)