A vörös fázis ellenére rendesen elkezdődik a tanítás Pozsonyban

2020. augusztus 26. - 14:20 | Régió

Hiába vált a szlovák főváros szemafora pirosba, szeptember 2-án ott is rendesen elkezdődik a tanítás - erről biztosított mindenkit szerdán Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter.

A vörös fázis ellenére rendesen elkezdődik a tanítás Pozsonyban
A Duna utcai alapiskola és gimnázium épülete (Fotó: Skolské.sk)

Pozsony megyében az elérhető adatok szerint hétfőig 614 fertőzöttet tartottak nyilván, kedden ehhez jött további 21, ami sokszorosa a más megyékből származó adatoknak. A főpolgármesteri hivatal a friss adatok elemzése alapján a városi epidemiológussal és más szakemberekkel egyeztetve pirosra állította az eddig zöld színű COVID-szemafort. A rendelkezés azonban csak a fővárosi önkormányzat hatáskörében lévő intézményekre és az általa szervezett rendezvényekre vonatkozik - írtuk korábban.

A város nem korlátozhatja azokat a rendezvényeket, amelyeknek nem ő a szervezője, és nem korlátozhatja vendéglátóhelyek nyitvatartását sem.

Az oktatásügyi miniszter azonban a tisztán látás kedvéért szerdán elmondta, a tanév rendesen elkezdődik a fővárosban, úgy mint máshol, szeptember 2-án. Hozzátette, az iskolák egy saját "Covid-szemaforral" rendelkeznek majd, mely alapján lokális intézkedéseket hozhatnak, és bezárhatják azt az iskolát, amellyel összefüggésben felmerül a koronavírus-fertőzés.

"Még ha mi is jelentenénk be a vörös fázist, az nem jelentené azt, hogy azonnal minden bezár és leáll a tanítás. Ez egészen addig nem történik meg, míg arról az illetékes Regionális Közegészségügyi Hivatal nem dönt" - fogalmazott Gröhling.

(Denník N)