Vrútky: Lelkileg nagyon megviselte az iskolai támadás a gondnokot is

2020. június 13. - 12:17 | Régió

Rudolf, a 60 éves gondnok a vrútky-i alapiskolában történt csütörtöki ámokfutás elkövetője után eredt, de nem sikerült megállítania. Közben viszont ő is megsérült.

Vrútky: Lelkileg nagyon megviselte az iskolai támadás a gondnokot is
Fotó: Nový Čas

Jaroslav Budz, a 62 éves igazgatóhelyettes volt az első, aki szembeszállt az iskolába betörő 22 éves Ivan Č.-vel, ő azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett a szúrások által, hogy belehalt sérüléseibe. A már távozó támadót próbálta megállítani a gondnok, de annak késsel a kezében sikerült elmenekülnie. Ivan Č.-t végül a rendőrök néhány száz méterrel odébb lelőtték.

Rudolf a Nový Čas beszámolója alapján már másnap ismét az iskolában tett-vett, holott több vágási sérülése is volt az eset után. A lapnak elmondta, hogy a támadás után hajnali háromig még ott maradt a helyszínen, nem is tudja, hogy tudott újra bemenni reggel kilencre. Az elkövető által betört ablaküveget méregette, amit ki kell cserélni.

A lapnak elmondta, hogy lelkileg nagyon megviselte, ami történt. Amikor Jaroslav Budzra terelődött a szó, könnybe lábadt a szeme. Szavai szerint ugyanis nemcsak kollégák, de barátok is voltak. "Együtt jártunk gombát szedni. Ha megengedik számomra, szívesen elmesélném az elejétől, hogy történt, de egyelőre nem lehet" - hangsúlyozta.

A támadót nem ismerte. Mint mondta, úgy hallotta, 2012-ben végzett a suliban, ő viszont akkoriban érkezett oda.

Nehezen találta a szavakat egy közeli bolt eladónője is. "Olyanok voltunk, mint egy család. Mindannyian ismertük egymást. Nagyon szomorú, ami tegnap történt az iskolánkban. Így hívjuk mindannyian, az iskolánk. Mindenki, akit ez tegnap érintett valahogy, a vásárlónk volt, a gyerekekkel együtt" - mesélte.

(Nový Čas)