Wawrinka kiesett, Konta és Cibulková a 64 között

2017. július 4. - 07:22 | Sport

A hétfői nyitónap legnagyobb meglepetését okozva a férfi verseny ötödik kiemeltje, Stan Wawrinka már az első fordulóban búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokságon.

Wawrinka kiesett, Konta és Cibulková a 64 között
Cibulková megszenvedett Petkovic ellen (Fotó: TASR/AP)

A svájci játékost Danyil Medvegyev győzte le négyjátszmás mérkőzésen úgy, hogy az első három szorosabb szettet követően a negyediket simán, 6:1-re nyerte jóval esélyesebb riválisával szemben.

A két teniszezőt 46 hely választja el egymástól a világranglistán, de Wawrinkának hagyományosan nem megy jól Wimbledonban, ugyanis amíg a másik három Grand Slam-tornát egyszer-egyszer már megnyerte, addig az All England Tennis Clubban eddig a negyeddöntő volt a legjobb szereplése.

A nőknél a hatodik helyen kiemelt Johanna Konta könnyedén, míg a nyolcadikként rangsorolt Dominika Cibulková nehezen nyert. A magyar származású brit játékos mindössze négy játékot vesztett a tajvani Hszie Szu-vej ellen, a szlovák teniszező viszont a meccset eldöntő harmadik játszmában is csak 9:7-re tudott felülkerekedni a német Andrea Petkovicon.

Eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

férfiak:

Medvegyev (orosz)-Wawrinka (svájci, 5.) 6:4, 3:6, 6:4, 6:1
Fognini (olasz, 28.)-Turszunov (orosz) 6:1, 6:3, 6:3
Bemelmans (belga)-Haas (német) 6:2, 3:6, 6:3, 7:5
Dzumhur (bosnyák)-Olivo (argentin) 6:2, 6:0, 6:1
Rosol (cseh)-Laaksonen (svájci) 4:6, 7:5, 6:3, 6:4
Sztahovszkij (ukrán)-Benneteau (francia) 6:3, 7:6 (10-8), 2:6, 6:2
korábban:
Murray (brit, 1.)-Bublik (kazah) 6:1, 6:4, 6:2
Nadal (spanyol, 4.)-Millman (ausztrál) 6:1, 6:3, 6:2
Cilic (horvát, 7.)-Kohlschreiber (német) 6:4, 6:2, 6:3
Nisikori (japán, 9.)-Cecchinato (olasz) 6:2, 6:2, 6:0
Tsonga (francia, 12.)-Norrie (brit) 6:3, 6:2, 6:2
Pouille (francia, 14.)-Dzsaziri (tunéziai) 6:7 (5-7), 6:4, 6:4, 7:6 (7-2)
Müller (luxemburgi, 16.)-FUCSOVICS 7:5, 6:4, 6:2
Bautista (spanyol, 18.) - Haider-Maurer (osztrák) 6:3, 6:1, 6:2
Herbert (francia)-Kyrgios (ausztrál, 20.) 6:3, 6:4-nél Kyrgios feladta
Querrey (amerikai, 24.)-Fabbiano (olasz) 7:6 (7-5),7:5, 6:2
Hacsanov (orosz, 30.)-Kuznyecov (orosz) 7:6 (7-4), 2:6, 6:3, 1:6, 6:2
Anderson (dél-afrikai)-Verdasco (spanyol, 31.) 2:6, 7:6 (7-5), 7:6 (10-8), 6:3
Gojowczyk (német)-Copil (román) 7:6 (7-5), 2:6, 6:3, 6:1
Seppi (olasz)-Gombos (szlovák) 6:2, 3:6, 6:2, 6:1
Young (amerikai)-Isztomin (üzbég) 5:7, 6:4, 6:4, 4:2-nél Isztomin feladta
Mayer (német)-Troicki (szerb) 6:1-nél Troicki feladta
Monteiro (brazil)-Whittington (ausztrál) 4:6, 6:3, 7:6 (7-4), 7:6 (7-5)
Brown (német)-Sousa (portugál) 3:6, 7:6 (7-5), 6:4, 6:4
Bolelli (olasz) - Lu (tajvani) 6:3, 1:6, 6:3, 6:4
Paire (francia)-Dutra Silva (brazil) 6:4, 3:6, 7:6 (12-10), 6:4
Janowicz (lengyel)-Shapovalov (kanadai) 6:4, 3:6, 6:3, 7:6 (7-2)
Baszilasvili (grúz)-Berlocq (argentin) 6:4, 7:6 (7-3), 6:1

nők:

Konta (brit, 6.)-Szu (tajvani) 6:2, 6:2
Cibulková (szlovák, 8.)-Petkovic (német) 6:3, 3:6, 9:7
Szevasztova (lett, 18.)-Putyinceva (kazah) 6:1, 7:6 (7-3)
Garcia (francia, 21.)-Cepelova (szlovák) 6:1, 6:1
Begu (román)-Broady (brit) 6:4, 6:2
Watson (brit)-Zanevska (belga) 6:1, 7:6 (7-5)
Bogdan (román)-Tuan (kínai) 6:4, 6:2
Abanda (kanadai)-Nara (japán) 6:2, 6:4
Brady (amerikai)-Kovinic (montenegrói) 6:3, 6:1
Brengle (amerikai)-Hogenkamp (holland) 6:3, 6:3
Oszaka (japán)-Sorribes Tormo (spanyol) 6:3, 7:6 (7-3)
korábban:
Halep (román, 2.)-Erakovic (új-zélandi) 6:4, 6:1
Szvitolina (ukrán, 4.)-Barty (ausztrál) 7:5, 7:6 (10-8)
V. Williams (amerikai, 10.)-Mertens (belga) 7:6 (9-7), 6:4
Kvitova (cseh, 11.)-Larsson (svéd) 6:3, 6:4
Keys (amerikai, 17.)-Hibino (japán) 6:4, 6:2
Strycova (cseh, 22.)-Cepede Royg (paraguayi) 6:3, 6:3
Kr. Pliskova (cseh)-Vinci (olasz, 31.) 7:6 (8-6), 6:2
Szakkari (görög)-Siniakova (cseh) 6:3, 6:4
Witthöft (német) - Lucic-Baroni (horvát, 26.) 6:3, 5:7, 8:6
Schiavone (olasz)-Minella (luxemburgi) 6:1, 6:1
Vang (kínai)-Csang (tajvani) 6:3, 6:4
Giorgi (olasz)-Cornet (francia) 5:7, 6:4, 6:4
Szabalenka (fehérorosz)-Hromacseva (orosz) 6:3, 6:4
Haddad Maia (brazil)-Robson (brit) 6:4, 6:2

(MTI)