Wilder minél hamarabb újra ringbe lépne Fury ellen

2018. december 5. - 11:32 | Sport

Deontay Wilder, a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoka már tavasszal újra összecsapna a brit Tyson Furyval, aki ellen szombaton döntetlennel védte meg címét.

Wilder minél hamarabb újra ringbe lépne Fury ellen
Fotó: AP

A Los Angeles-i Staples Centerben rendezett 12 menetes összecsapáson az amerikai bajnok (40 győzelem, 1 döntetlen) kétszer is padlóra küldte szintén veretlen kihívóját (27 győzelem, 1 döntetlen), aki viszont a mérkőzés nagyobb részében a szakértők szerint egyértelműen jobban bokszolt nála. A döntetlent Fury igazságtalannak tartotta, szerinte ő volt a jobb, s már a meccs után úgy fogalmazott, hogy mindenképpen lesz visszavágó.

Wilder kedden közölte, a lehető leghamarabb megmérkőzne ismét Furyval, s a második meccsen egyértelművé válna, melyikük a jobb bokszoló.

"Rengeteg véleményt lehet hallani, vegyesek az érzelmek az első meccsünkkel kapcsolatban. A második mérkőzés eldönthetné a kérdéseket"

- jelentette ki a 33 éves bajnok, aki közösségi oldalán azt is leírta, hogy szerinte nagyszerű mérkőzést vívtak, amelynek a szurkolók az egyértelmű győztesei. Ugyanakkor azt is jelezte, hogy szerinte megérdemelten védte meg címét, még úgy is, hogy a drukkerek a legjobb Furyt láthatták a ringben, viszont nem a legjobb Wildert.

Az amerikai nehézsúlyú elismerte, hogy idegesen bokszolt szombaton, görcsösen törekedett arra, hogy kiüsse kihívóját, aki viszont jól használta ki azokat a helyzeteket, amikor ő pontatlanul ütött. Wilder egészen keddig hallgatott arról, hogy a felkészülés előtt 12 héttel eltört a jobb karja, amit meg kellett operálni, s ez a sérülés egyértelműen hatással volt a teljesítményére.

(MTI)