Zack Snyder: Az Igazság Ligája – Egy négyéves huzavona nem túl dicső lezárása

2021. április 14. - 18:38 | Kultúra

Pont került az utóbbi évek egyik legelhíresültebb filmes hercehurcájának a végére, amely során rendezők és filmstúdiók feszültek egymásnak, a kiábrándult nézők/rajongók pedig igazságot követelve tüntettek. Kérésük végül meghallgatásra került, így ha a mozikban nem is, de a tévében megnézhettük a Zack Snyder-féle Az Igazság Ligája című filmet.

Zack Snyder: Az Igazság Ligája – Egy négyéves huzavona nem túl dicső lezárása

A Warner és a DC megirigyelve a Marvel sikereit saját univerzumépítésbe kezdett, aminek egyik kicsúcsosodása a 2017-es Az Igazság Ligája lett volna. A korábbi próbálkozások (Acélember, Batman Superman ellen) sem kritikai, sem bevételi szempontból nem hozták az elvártakat. Az Igazság Ligájával már nem akartak mellényúlni a fejesek, pechjükre viszont semmi sem úgy alakult, ahogy eltervezték. Történt ugyanis, hogy a rendező, Zack Snyder előző házasságából származó lánya öngyilkos lett, feleségével pedig nem tudtak a munkálatokra koncentrálni, és a stúdióval való csatározásokba belefáradva a távozás mellett döntöttek. A gyeplőt a Bosszúállókkal nagyot alakító Joss Whedon vette át, aki a szóbeszéd szerint a film jó 75 százalékát átírta és újraforgatta. Annak ellenére, hogy egy sebtiben összetákolt filmről van szó, a végeredmény nem volt annyira katasztrofális, a producerek és a rajongók jó része mégis csalódásként élte meg. Ez persze nem azt jelenti, hogy Whedon rossz rendező lenne, hiszen ha figyelembe vesszük, hogy a Snyder borongós stílusára koreografált alapanyagából egy, a Marvelra hajazó művet kellett kihoznia rövid időn belül (hogy ezzel eleget tegyen a marketingesek és a producerek kívánságának), akkor kijelenthető, hogy a körülményekhez képest bravúros teljesítményt hajtott végre.

Egy idő után aztán napvilágra került, hogy a Snyder által megálmodott Az Igazság Ligája nyersanyaga a rendező fiókjában lapul, és némi huzavona és rajongói nyomás hatására a Warner végül engedélyezte, hogy befejezze azt. Így aztán Zack Snyder is a kíváncsi nép elé tárhatta saját verzióját, ami 4 órásra (!) sikeredett és márciusban debütálhatott az HBO Maxon.

A sztori ismert: gonosz idegen fenyegeti a világot, Batman pedig különc hősökből verbuvál csapatot, hogy megállítsák az ellent. Ezen a téren nem sok újdonságra számíthattunk, hiszen az alaptörténetet már négy évvel ezelőtt megismerhettük. Megvalósítás szempontjából azonban van mit latba venni.

Mint említettem, Snyder 4 órában foglalja össze saját vízióját, ami normális körülmények között ebben a formában nem valószínű, hogy mozikba kerülhetett volna, de így, hogy a stúdió csak a pénzt szolgáltatta a film elkészítésére és semmibe sem szólt bele, a rendező a saját szája íze szerint járhatott el. Bár lehet, hogy Snyder így érzi teljesnek művét, nézői szemmel viszont akadnak olyan képkockák, amelyek feleslegesnek tűnhetnek, semmiben sem segítik előre a cselekményt. Tehát a 4 órából is lehetett volna még bőven kurtítani, és így maga a sztori sem vált volna néhol vontatottá.

Egy dologra viszont jó volt a bő játékidő a 2017-es változathoz képest: az új karaktereknek volt idejük kibontakozni. Az előzményfilmeknek köszönhetően Batmant, Supermant és Wonder Womant nem kellett különösebben bemutatni, így az új arcok, Flash (Ezra Miller) és Cybor (Ray Fisher) lényegesen több játékidőhöz jutottak. Nem váltak egysíkúvá, közömbössé, lehet hozzájuk kötődni, és ami a lényeg, teljesíteni tudták a rájuk szabott célt a film hangulatát illetően – míg a villámléptű Flash a humort szolgáltatta sikeresen, addig Cyborg részéről drámai szálat is kaptunk, ami bizony célba is ért.

Batman (Ben Affleck) karakterének nagyon illik a megfáradt, a világfájdalmat átérző szuperhős stílusa, valamint a földhözragadtság: néhány képregénnyel ellentétben a denevérember itt képtelen felvenni a versenyt bármilyen idegen lénnyel, és ettől válik emberivé. Wonder Woman (Gal Gadot) elbűvölő és szerethető, Aquaman (Jason Momoa) pedig egy nagyszájú, tökös legény – ahogy saját filmjében is megismerhettük. Bíztam benne, hogy Superman (Henry Cavill) lényegesen több szerephez jut a 2017-es változathoz képest, de ezúttal is csak film végi nagyágyúként szolgált. Viszont jó pont jár azért, hogy az összes karakternek megvolt a maga jelentősége a főgonosz elleni harcban, senki sem szorult mellékvágányra, tehát sikerült csapatként működniük.

A film az elejétől a végéig magán viseli Snyder tipikus kifinomult kézjegyeit. A borongós hangulatot csak elvétve töri meg oda illő humorral, és főként ez az, ami megkülönbözteti a Marvel-filmektől, amelyeknél ezt egyre gyakrabban hajlamosak túltolni. Nem maradnak el a grandiózus ütközetek, és bár nézőként szinte egy percig sem aggódunk a hősök sikeréért, az akciókban van kellő lendület és kreativitás. A vizualitásra egyetlen rossz szavunk sem lehet. A rendezőre jellemző lassítások, látványos eposzi jelenetek kiegészülve Junkie XL zenéjével tökéletes harmóniát alkotnak, és bizony nem egyszer libabőrt is fakasztanak (lásd az amazonok harcát Steppenwolffal). Főként a rosszfiú kinézete lett badass, a 2017-es változaton messze túltesz.

Darkseid és a Marsbéli vadász személyében új és érdekes karaktereket ismerhettünk meg, akikben bennragadt a potenciál, hisz az eredeti tervek szerint Az Igazság Ligájában csak felvezetést kaptak, és majd az elkövetkező filmekben teljesedhettek volna ki. Ugyanez a helyzet a film végi felvezetésekkel, cameókkal, amelyekkel csak a nézőben forgatja meg a tőrt, hiszen elhinti benne a „mi lett volna, ha...“ gondolatát, pedig biztosra vehetjük, hogy ez sehová sem vezet.

A Zack Snyder-féle Az Igazság Ligája ugyan nem egy hibátlan film, de ugyanúgy lehet szeretni, mint Joss Whedon 2017-es verzióját. Bár sok dicsőséget sem a rendező, sem a stúdió nem szerzett magának eme négy év huzavonájának lezárásával, ha másra nem is, Snyder műve arra jó volt, hogy megnyugtassa a rajongók lelkét, akik így legalább eldönthetik, megérte-e érte annyit kardoskodni.


(tt)