Zajlanak a Temetés próbái a Jókai Színházban

2021. március 6. - 12:36 | Kultúra

A megszorító intézkedések ellenére tovább folytatódnak a próbák a Komáromi Jókai Színházban. Újra elkezdődtek Nádas Péter Temetés című darabjának olvasópróbái. Erről beszélt nekünk Rastislav Ballek és Forgács Miklós.

Zajlanak a Temetés próbái a Jókai Színházban

„Nádas Péter szerintem legendás darabját állítjuk színpadra, mely a Takarítás és a Találkozás után trilógiájának utolsó része. Nagyon nehéz a történetét elmesélni, ugyanis pontosan a történetmesélés nehézségéről szól" - fejtette ki a darab kapcsán Forgács Miklós, az előadás dramaturgja.

Úgy véli, az előadást három síkon lehet értelmezni. Szerinte egyrészt egy bonyolult szerelmi történetről van szó, továbbá arról, hogy milyen borzasztóan nehéz a semmiből megteremteni egy világot, míg a darab harmadik értelmezési síkja, hogy milyen is az alkotás folyamata.

"Milyen az, amikor a színészek egy megtanult szereppel kiállnak a színpadra és élettel, hitelességgel kell megtelíteniük ezeket a figurákat" - fogalmazott a dramaturg.

Azzal kapcsolatban is érdeklődtünk, hogy a koronavírus jelenléte milyen hatást gyakorol a folyamatra, Forgács Miklós pedig ennek kapcsán elmondta, hogy már háromszor vagy négyszer kellett újrakezdeni.

A Temetés rendezője, Rastislav Ballek hosszú idő után tért vissza a színházba, hogy egy előadást a színpadra állítson. "Körülöttünk egy járvány tombol. Színházat csak akkor tudunk csinálni, ha erről egy kicsit megfeledkezünk. Tudatosítjuk viszont, hogy a színházak nem működnek, a nézők nem járhatnak az előadásokra, a kultúra áll, semmi sem történik" - jegyezte meg a rendező.

Hozzátette, a jelenlegi helyzetben történő próbafolyamat egy különleges kettősséget teremt. "Az egyik oldalon nem ismerhetjük be magunknak, hogy karanténban vagyunk és nem tudjuk, mikor látunk legközelebb nézőt, másik oldalon viszont a darab próbái közben megállíthatatlanul rajta gondolkodunk és a színház, illetve a művészet helyzetéből vizsgáljuk" - fogalmazott.

Véleménye szerint a darab egy alapvető meditáció a halálról, színházról, szerelemről, művészetről és ezek kapcsolatáról. Nagyon intim, mivel csak kétszereplős, mindenféle díszletek, kulisszák nélkül. A két szerepet Bárdos Judit és Culka Ottó alakítja.

(ha)