Zeman fenyegetés helyett kommandóval oldaná meg az észak-koreai helyzetet

2017. október 13. - 09:48 | Külföld

Miloš Zeman cseh államfő szerint nem valószínű, hogy Donald Trump amerikai elnök Észak-Koreának címzett fenyegetései, illetve a rezsim elleni gazdasági szankciók megoldhatják azt a helyzetet, amelyet Kim Dzsong Un politikája teremt.

Zeman fenyegetés helyett kommandóval oldaná meg az észak-koreai helyzetet
Fotó: TASR/AP

Miloš Zeman csütörtökön késő este a Barrandov cseh kereskedelmi televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy Donald Trump fenyegetései talán inkább nevetségesek, mint hatékonyak. Úgy vélte: a gazdasági szankciók nem oldják meg a helyzetet, mert az észak-koreai "ellenszenves rendszert erőszakkal megdönteni nem lehet", ahogy ezt már Kuba példája is bebizonyította.

Miloš Zeman szerint a helyzete egy kommandó oldhatná meg, amely eltenné láb alól Kim Dzsong Unt. "Erről már korábban is beszéltem, és a véleményemet továbbra is fenntartom" - jegyezte meg. A téma úgy merült fel, hogy a riporter emlékeztette Zemant: a sajtó szerint Dél-Korea egy speciális kommandó létrehozását tervezi, amely egyebek között megölné az észak-koreai vezetőket.

Washington és Phenjan között azután indult meg a totális verbális hadviselés, hogy Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakétát próbált ki, majd szeptember elején minden korábbinál nagyobb kísérleti atomrobbantást hajtott végre, és rakétacsapással fenyegette meg az Egyesült Államokhoz tartozó csendes-óceáni Guam szigetét. Trump kis rakétás embernek nevezte Kim Dzsong Un észak-koreai diktátort, és szükség esetén Észak-Korea teljes megsemmisítését helyezte kilátásba, Kim pedig eszement szenilis amerikai vénembernek nevezte Trumpot

(MTI)