Žiga: Nem a médiában kell vitázni a Smer-SD-n belüli helyzetről

2019. május 29. - 18:54 | Belföld

Szokatlannak nevezte a Smer-SD-n belüli helyzetet Peter Žiga, a párt alelnöke, de úgy véli, azt nem a médiában és a nyilvánosság előtt kell megvitatni. Ezzel a párt Kassai kerületi tisztségviselőinek levelére reagált.

Žiga: Nem a médiában kell vitázni a Smer-SD-n belüli helyzetről
-illusztráció- (Fotó: TASR)

„Újra kell definiálnunk a szociáldemokrácia értékeit és tartalmát. Én ennek a programnak a híve vagyok, de vannak olyanok a pártban, akik talán más irányba tartanak. Ezeket a dolgokat tisztázni kell, és akkor talán megszűnnek a nézetkülönbségek és egységes lesz a párt vezetése és kommunikációja”

- jelentette ki Žiga.

Azzal kapcsolatban, hogy Peter Pellegrini (Smer-SD) vegye át a Smer-SD vezetését, Žiga azt mondta, Pellegrini már 20 éve tagja a pártnak.

„A legalacsonyabb pártstruktúráktól kezdte, majd a kerületi szinteken át bejutott egészen a csúcsvezetésbe. Teljes mértékben felkészült a folytatásra"

– szögezte le Pellegrinivel kapcsolatban.

Žiga ugyanakkor cáfolta, hogy ő, Pellegrini és a párt Kassai kerületi elnöke, Richard Raši állna a Fico távozását követelő levél mögött. Az újságírók hármukat tartják a Smer progresszív szárnya vezetőinek.

„Szerintem az ilyen dolgokat másként kell intézni”

- mondta a levélről Žiga.

Hozzátette, Robert Fico pártelnök külföldön tartózkodik, ha hazatér, majd nyilatkozik az ügy kapcsán. Azt nem árulta el, hova utazott Fico és mennyi időre.

Raši elutasította azt az állítást, mely szerint a párton belül különböző vélemények ütköznének. Arra a kérdésre, hogy ő, Žiga és Pellegrini miért nyilatkoznak békülékenyen, azt válaszolta, hogy békülékeny természetű emberekről van szó. Szerinte nincs szükség a párt rendkívüli ülésének az összehívására, ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy az ülést a tervezettnél korábban tartják meg.

„Vissza kellene térnünk a régiókhoz, és el kellene kezdenünk kialakítani azt az elképzelést, hogy hogyan induljunk a következő választásokon”

– mondta.

Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter meg van róla győződve, hogy elnökségi ülésre van szükség.

„Mindent megbeszélünk egymás között, azután egységes véleményt nyilváníthatunk”

– jelezte.

A választás eredménye szerinte nem jelent nagy csalódást, még ha szükség is van az összegzésre.

A Smer-SD néhány Kassai kerületi funkcionáriusa a napokban levelet írt a pártvezetésnek, melyben azt követelik, hogy Robert Fico és Robert Kaliňák mondjon le a pártban betöltött posztjáról, Peter Pellegrini pedig induljon el a pártelnöki posztért. Pellegrini úgy reagált, hogy a vitákat a párton belül kell lefolytatni, személyi kérdésekről pedig korai nyilatkozni, előbb a Smer-SD politizálásáról kell dönteni.

A Smer-SD hét megyeelnöke ezek után egy állásfoglalást közölt, amely szerint a párt egységes.

„A megyei szervezetek képviselőiként mindig is a párton belüli nyílt párbeszédet részesítettük előnyben a sajtón keresztül küldött üzenetekkel szemben. Úgy gondoljuk, hogy a párt egyes tagjainak az egyéni, beteljesületlen törekvései sosem szolgálhatnak a politikai jellegű kijelentések alapjául”

– áll az állásfoglalásban.

Raši, aki az állásfoglalás elfogadása idején a kormányülésen volt, elmondta, hogy ő nem szívesen beszélne beteljesületlen ambíciókról.

„Nem szívesen csinálnék ebből személyi kérdést, mert akkor az észérvek helyére érzelmek kerülnek. Örülnék, ha a helyzet lecsillapodna. Beszélek Monika Smolkovával, összehívom a megyei tanácsot, és megyei szinten, normálisan megvitatjuk a helyzetet”

– mondta Raši.

TASR