Žilinka semmi gyanúsat nem észlelt a meggyilkolásának előkészítése idején, de az autószerelője elképedt, amikor meglátta a kocsiját

2022. május 3. - 13:02 | Belföld

Maroš Žilinka jelenlegi főügyész 2017-ben, amikor a meggyilkolását tervezték, nem vett észre semmilyen rendkívüli körülményt vagy eseményt. Žilinka ezt a bazini Specializált Büntetőbíróság keddi tárgyalásán mondta.

Žilinka semmi gyanúsat nem észlelt a meggyilkolásának előkészítése idején, de az autószerelője elképedt, amikor meglátta a kocsiját
Maroš Žilinka főügyész (Fotó: TASR)

Mint ismert, az ügyészek tervezett meggyilkolásának ügyét Ján Kuciak újságíró meggyilkolásának ügyével együtt tárgyalja a bíróság.

„Foglalkoztattak a gondolatok, hogy mi lehetett az ok, az indíték. Akkor azt mondtam, hogy az egyetlen dolog, ami szóba kerülhet, az a munkám”

– hangsúlyozta Žilinka a bíróságon, és egyúttal azt is elismerte, hogy az ügyek alapján, amelyekkel foglalkozott, Kočner jutott az eszébe , erre vonatkozó bizonyítékai azonban nincsenek. Ilyen ügyek voltak például a Technopol vagy a Donovaly.

Elmondása szerint a meggyilkolásának állítólagos előkészítésekor egy olyan szituáció is előfordult, amelynek akkor még nem tulajdonított különösebb jelentőséget.

„2017 augusztusában elmentem a szervizbe, ahol a szakember meglepetten közölte, hogy hiányzik négy csavar az autó első kerekéről – mondta a főügyész.

Žilinka kijelentette, hogy évek óta ismerik egymást a jelenlegi speciális ügyésszel, Daniel Lipšiccel, aki az ügyben ugyancsak sértettként szerepel. Žilinka korábban a belügyminisztérium államtitkára volt, amelyet Lipšic vezetett. "Miután befejeztük a munkát a belügyminisztériumnál, hosszú ideig nem tartottuk a kapcsolatot. 2017-ben vagy 2018-ban szórványos volt a kommunikációnk" - tette hozzá.

Az ügyben vádlott Marian Kočner azt állítja, hogy Ján Kuciak olyan információk alapján írt a Donovaly-ügyről, "amelyeket valaki szándékosan adott át neki". A főügyész bírósági meghallgatásán elhangzottakból Kočner szerint az következik, hogy a meggyilkolt újságíró nem jelentett rá nézve veszélyt amiatt, hogy a Donovaly-ügyről írt.

Kedden a Specializált Büntetőbíróságon azt a három ügyészt hallgatják meg, akiknek a vád szerint a megölését tervezték – konkrétan Maroš Žilinkáról, Daniel Lipšicről és Peter Šufliarskyról van szó.

Marian Kočnert azzal vádolják, hogy megrendelte a három személy meggyilkolását, Alena Zsuzsovát azzal, hogy közvetítette a megrendelést – mindketten tagadják bűnösségüket. További vádlottként szerepel az ügyben a szerb Darko Dragić és Dušan Kracina. Az ötödik vádlott Szabó Tamás, aki eredetileg nem tett vallomást az ügyben, áprilisban viszont mindenki meglepetésére a főtárgyaláson bűnösnek vallotta magát.

Maroš Žilinka korábban a Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze volt, és felügyelte Kočner több ügyét is. A vád szerint meggyilkolását még 2017 őszén, tehát Ján Kuciak és Martina Kušnírová megölése előtt rendelték meg. Andruskó Zoltán vallomása szerint a megrendelés elvégzéséért 70 ezer eurót adtak volna, miközben 20 ezer eurós előleget is kaptak.

Kapcsolódó cikk:
Kočner azokkal az ügyészekkel néz farkasszemet a bíróságon, akiknek a meggyilkolását állítólag megrendelte

(TASR/para)