Zoroslav Kollár testvére is mehet a sittre, mert vélhetően a szeredi drogmaffia tagja

2021. március 28. - 10:53 | Régió

Évek óta részt vesz a kábítószerbizniszben Szereden és környékén, most viszont elkapták egy rakás pervitinnel.

Zoroslav Kollár testvére is mehet a sittre, mert vélhetően a szeredi drogmaffia tagja
Fotó: Markíza

Zoroslav Kollár egy multimilliomos vállalkozó és ügyvéd, aki jelenleg több korrupciós ügy gyanúsítottja, például azzal is gyanúsítják, hogy megkente a SIS-igazgatót, Vladimír Pčolinskýt annak érdekében, nehogy megfigyeljék a titkosszolgák. Öccse, Jozef Kollár hozzá képest kispályás, most azonban ő is lebukott.

A Markíza számolt be róla, hogy a bíróság vizsgálati fogságba helyezte, miután a szeredi lakásában 2600 egyszeri adagra elegendő pervitint foglaltak le. A 49 éves Kollárt kommandósok kíséretében vitték a bíróságra, ahol a vizsgálati fogságáról döntöttek, az épületet is szigorúan védték.

A gyanú szerint évek óta a szeredi drogmaffia tagjaként tevékenykedik, emiatt már korábban is problémája akadt a rendőrséggel. A Markíza pedig úgy tudja, korábban egy 15 éves srácot is megfenyegetett egy késsel, illetve rátámadott valakire, szóval egyáltalán nem olyan finom módszerekkel dolgozik, mint bátyja. A kábítószermennyiségért, amit nála találtak, 25 évig terjedő börtön várhat rá.

(Markíza)