A zsarukkal együttműködő Tigris miatt pácban az ismert cég

2022. május 2. - 14:32 | Belföld

A korrupciós bűncselekménnyel gyanúsított sme rodinás képviselő, Borguľa ügyében feltűnt egy ismert cég, valamint igazgatóságának az elnöke.

A zsarukkal együttműködő Tigris miatt pácban az ismert cég
Marián Kučerka (Fotó: TASR)

A Slovanet telekommunikációs szolgáltatásokat kínáló cégről van szó. Bár a meggyanúsítás az ügyben néhány nappal ezelőtt megtörtént, a cég képviselői azt állítják, hogy hivatalosan még nem tájékoztatták őket a hatóságok.

Mint ismert, Borguľát azzal gyanúsítják, hogy még 2018-ban a Slovanet a.s. üzletemberével, Petr M.-mel lefizette a NAKA pénzügyi részlegének korábbi vezetőjét, Bernard Slobodníkot és Marián Kučerka volt nyomozót, konkrétan 180 ezer eurós kenőpénzről lehetett szó.

A Slovanet társaság, amely a központi szerződés-nyilvántartás szerint az egyik viszonylag legjelentősebb szolgáltatója az államnak, néhány hete például csaknem 3,7 millió euró értékben kötött szerződést a Főügyészséggel, tavaly tavasszal került a hatóságok látókörébe, miután a Tigrisként ismert Peter Petrov lévai vállalkozó vallomást tett – mutatott rá a Hospodárske noviny.

Petrovot tavaly augusztusban tartóztatta le a NAKA. Amint az kiderült, az előző kormány idején egy eurómilliókat szivattyúzó bűnözői csoport tevékenykedhetett a belügyi tárcánál és a minisztériumhoz tartozó munkaügyi központnál. Mindez 2015 és 2020 között történt, amikor a szaktárca élén a smeres Robert Kaliňák és Denisa Saková álltak. A gyanú szerint a beszerzési eljárásokat rendre az ehhez a csoporthoz köthető cég nyerte, amelyik mesterségesen felfújt árakkal dolgozott.

A nyomozók olyan személyeket gyanúsítottak meg eddig bűnszervezet létesítésével és pénzmosással, akik a bűnbanda második és harmadik szintjén tevékenykedtek. Ezt a bizonyos harmadik szintet vezethette Petrov. A banda legnagyobb fogása az volt, amikor egy speciális tűzoltótechnikát kellett beszerezni 2018 és 2020 között. Az eredetileg 42 milliós tranzakcióhoz hozzávágtak még 9 millió euró költséget, amit végigfuttattak a Petrov-féle mesterséges cégláncolaton. A lévai üzletember meg ott állt a pénzcsap végén, begyűjtötte a zsozsót, és a "feletteseinek" eljuttatta a nekik járó summát.

A rendőrséggel azóta együttműködő Petrov elmondta, hogy valamikor 2017 őszén Marián Kučerka szólította meg, mert tudta róla, hogy kapcsolatban áll a Slovanettel. Tájékoztatta, hogy az említett társaságnál a 2015-ös évre vonatkozó adóellenőrzést folytatnak le, Kučerkának pedig abban kellett segítenie, hogy ez az ellenőrzés pozitív eredménnyel végződjön a Slovanet számára. Az anyagi jutalom ebben az ügyben 100 ezer euró lehetett – írja a lap.

Nem sokkal később azonban a cég neve ismét felmerült az egyik nyomozás során, Petrovnak pedig újra fel kellett vennie a kapcsolatot a vezetőséggel. Ez azonban az igazgatótanács elnökének, Peter Máčajnak már nem tetszett, zsarolásként tekintett az akcióra, végül azonban rábólintott, és elküldte a 30 ezer eurós kenőpénzt Kučerkának.

"Azonban arra kértek, mivel tudtak a Slobodníkkal való kapcsolattartásomról, hogy tisztázzam a dolgokat, és arra kérjem, ne zsarolja tovább őket Kučerka" - áll Petrov vallomásában. Azt is megjegyezte, hogy Kučerkának kevésnek tűnt a 30 ezer euró, mert legalább 90 ezerre számított.

Kučerka, akit a nyomozó ezzel összefüggésben kezdetben különösen súlyos zsarolás bűntettével gyanúsított meg, később pedig az ügyet kenőpénz elfogadása miatt átminősítette hivatalos személy hatalommal való visszaélésének bűntettévé, tagadja bűnösségét.

A Slovanet eredetileg sértettként szerepelt az ügyben, ez azonban a jelek szerint most megváltozott. A HNonline szerint a nyomozó a céget Máčajjal együtt korrupciós bűncselekményel gyanúsítja.


(HNonline.sk)