Zsinórban két bajnoki cím után kénytelenek voltak őszi elsőséggel beérni a gellei ifik

2020. május 30. - 17:57 | Sport

Két évvel ezelőtt a dunaszerdahelyi területi bajnokságban diadalmaskodtak, tavaly a nyugat-szlovákiai kerületi bajnokság V. ligájában szereztek elsőséget, idén a pedig március elején az élről fordultak a kerületi IV ligában a Póda Mihály edző vezette gellei ifik.

Zsinórban két bajnoki cím után kénytelenek voltak őszi elsőséggel beérni a gellei ifik
Póda Mihály védencei gyűrűjében (Fotók: Facebook) A többi képért KATT a fotóra!

Az éllovas a tavaszi nyitányon 3:1 arányban győzte le a nagymegyerieket, de a sorrendben harmadik bajnoki címtől a koronavírus-járvány fosztotta meg a gelleiek U19-es csapatát. Így a sikerlistán maradt a két feljutás és egy őszi elsőség.

„Sikeres volt a téli felkészülés. Heti három edzéssel, edzőmecsekkel készültünk a tavaszi folytatásra. Az előkészületi találkozókon a felnőtt csapatokat is megszorongattuk. Védenceimen érződött, hogy komolyan veszik az újabb nagy kihívást. Jó esélyünk volt a zsinórban harmadik bajnoki cím begyűjtésére. Nagy kár, hogy félbeszakadt, idejekorán véget ért a pontvadászat. Annál is inkább, hogy a játékoskeret fele a nyáron kiöregszik, a fiúk újabb lehetőséget ebben a korosztályban nem kapnak. Összetartó kollektíva a miénk, mondhatni a kezdetektől velük voltam, egyengettem felfelé ívelő pályafutásukat. A srácok sikerorientáltak voltak, a játék öröme dominált náluk. Játékunk nívóját minősíti, hogy meccseinken sok futballrajongó buzdította alakulatunkat. Egyébként az idősebb diákok közül néhányan már az ificsapatunk bajnoki mérkőzésein is szóhoz jutottak. Jól beilleszkedtek a gépezetbe, nem csupán epizodistaként funkcionáltak. Idén, sajnos, elmarad az ünneplés. Jobb híján egy búcsúmeccset tervezek a kollektívának. Remélem, erre már nézők előtt kerülhet sor”

– értékelte a Paraméternek a kétszeres bajnokot a sikerkovács Póda Mihály.

A fiatal ambiciózus tréner a jövőt illetően elmondta, az utánpótlás képzése nem lehet öncélú. Szeretném ha meghatározó egyéniségeik nem kallódnának el, s a felnőttek között is bizonyítanának.

„A 2020/21-es bajnoki idény az ifiknél az építkezés jegyében zajlik. Ezúttal nem a bajnoki cím megszerzésére összpontosítunk, sokkal inkább szeretnénk megtartani a IV. ligát. Természetesen a további korosztályok képzésére is nagy hangsúlyt fektetünk. Az idősebb diákok (U15), a fiatalabb diákok (U13) és a kezdők (U11, U9) a területi bajnokságban csatáznak a pontokért. Már az óvodában is keresem a foci iránt érdeklődőket. Az összes korosztály gyakorlásait én irányítom, igyekszem a gyerekekkel megszerettetni a focit. Fiatalon, egy makacs sérülés miatt kénytelen voltam felhagyni a játékkal. Akkor eltökéltem, edzőként szolgálom tovább a focit. Munkámban a lokálpatriotizmusra, a labdarúgás szeretetére építek. Ugyancsak fontosnak tartom kiemelni a klub és a községi önkormányzat anyagi és erkölcsi támogatását, a szülők segítségét. Éppen a szülők hathatós támogatásával sikerült az idén tavasszal felújítanunk a kicsik öltözőjét. A gyerekek ugyan még nem vették birtokukba, de annyit elárulok, hogy tévékészülék is van az öltözőben. A technika segítségével is szeretnénk javítani az edzésmunkát, videofelvételeken láttatni a produkciót, rámutatni a hiányosságokra”

– fűzte tovább a gondolatsort a gellei focista nevelde kulcsfigurája, aki a holt idényben átlépésre készül.

„Június 6-án mondok igent szívem választottjának. A nyáron, konkrétan augusztusban két turnusban ismét napközis focitábort szervezek. Ha minden az elképzelések szerint alakul, akkor megrendezzük a Major Dezső Emléktorna újabb felvonását. Arra számítok, hogy addigra feloldják a járvány miatt elrendelt tiltásokat. Az említett rendezvények is ifjúság felkarolását, képzését szolgálják”

– ecsetelte terveit Póda Mihály

(ái)