Zuzana Čaputová már döntött a Heger-kabinet sorsáról, nem tervez érdemi konzultációt a kormányfővel

2023. május 5. - 17:05 | Belföld

Zuzana Čaputová köztársasági elnök már eldöntötte, hogyan kezeli a miniszterek lemondása után kialakult politikai helyzetet, de a döntéséről csak a londoni útja után tájékoztat

Zuzana Čaputová már döntött a Heger-kabinet sorsáról, nem tervez érdemi konzultációt a kormányfővel
Fotó: TASR - illusztrációs felvétel

A köztársasági elnök már tudja, hogy miként kezeli a Samuel Vlčan mezőgazdasági miniszter támogatási botránya, és Rastislav Káčer külügyminiszter váratlan lemondása kapcsán kialakult politikai helyzetet. A döntéséről azonban csak a londoni útja után tájékoztat.

„A belpolitikai helyzettel kapcsolatos további lépésekről világos elképzelésem van. A Londonból való visszatérésem után, a lehető legkorábban tájékoztatom erről Eduard Heger kormányfőt és Boris Kollárt, a parlament elnökét, majd a nyilvánosságot is” – tájékoztatott Čaputová terveiről a köztársasági elnöki hivatal.

A szűkszavú tájékoztatóból az mindenképpen kiderül, hogy az államfő nem akar konzultálni a kialakult helyzetről sem a kormányfővel, sem a parlament elnökével, csak tájékoztatja majd őket a döntéséről. Háttérinformációk szerint várhatóan leváltja a Heger-kabinetet és hivatalnokkormányt nevez ki, amely a választásokig irányíthatja az országot.

Zuzana Čaputová jelenleg III. Károly brit király koronázási ünnepségén van Londonban.

- lpj -