Zuzana Čaputovának megvannak az államfőjelöltséghez szükséges aláírások

2019. január 24. - 15:25 | Belföld

Zuzana Čaputová több mint 18 400 támogató aláírást gyűjtött össze, így indulhat az államfőválasztáson. Az aláírásokat az elnökjelölt csütörtökön adta le.

 Zuzana Čaputovának megvannak az államfőjelöltséghez szükséges aláírások
Fotó: TASR/Martin Baumann

Čaputovát a Progresszív Szlovákia (Progresívne Slovensko) párt támogatja, amelynek az alelnöke.

Čaputová az indulását az élettörténete természetes folytatásának tekinti.

„Eddig is igyekeztem segíteni azokon az embereken, akiket valamilyen igazságtalanság vagy sérelem ért. Azt gondolom, hogy jelenleg olyan elnökre vagy elnöknőre van szükség, aki kiáll az emberek és az igazság mellett”

– tette hozzá.

Čaputová egyben kihívta ellenfelét, Robert Mistríket egy televíziós vitára. Mistrík független jelölt, akit az SaS és az Együtt (Spolu-OD) pártok támogatnak. A megállapodásuk szerint egyikük vissza fog lépni a másik javára, ha a közvélemény-kutatások jelentős különbséget fognak mutatni a két jelölt támogatottsága között, és ha fennállna a veszély, hogy olyan jelöltek jutnak a második fordulóba, akik más értékeket képviselnek, mint Čaputová és Mistrík.

„Úgy vélem, az emberek csak akkor tudnak jól és tájékozottan dönteni, ha lehetőséget kapnak arra, hogy megismerjék a programunkat, az értékeinket és a nézeteinket”

– tette hozzá Čaputová.

Az elnökjelölt kijelentette: államfőként nem nevezné ki alkotmánybírónak Robert Ficót, a Smer-SD elnökét.

„Úgy vélem, hogy egy olyan ember, aki ilyen régóta tölt be vezető politikai funkciókat, illetve ennyire vitatható és mindeddig megmagyarázatlan módon kötődik bűncselekményekkel gyanúsított személyekhez, nem felel meg az egyik legfontosabb feltételnek, mégpedig a pártatlanság és függetlenség kritériumának, amely tulajdonságokkal nem csak egy alkotmánybírónak, hanem az összes bírónak rendelkeznie kell".

„Mi, a Progresszív Szlovákia tagjai teljes mértékben támogatjuk Zuzanát és mögötte állunk, mert komoly élettörténetet tudhat maga mögött, melyet az igazságért, az emberekért és főleg a hatalommal bíró, rossz emberek ellen vívott küzdelem határoz meg. Ebben a harcban győzni is tudott”

– jelentette ki Michal Truban, a párt tagja.

Az elnökválasztásra március 16-án, szombaton kerül sor, a második forduló március 30-án esedékes. A jelöltekről szóló javaslatokat január 31. éjfélig kell eljuttatni a parlamentbe.

TASR