A 28 éves rendőr, Filip kedden szenvedett halálos balesetet motorjával Eperjes környékén.
A motoros Kapušany irányában karambolozott egy autóssal, a helyszínen meghalt. A másik autó sofőrjét megszondázták, az eredmény negatív lett. A rendőrség vizsgálja a baleset pontos körülményeit.
Filip Džupin törzsőrmester a pozsonyi kerületi gyorsreagálású rendőri egység hetetik szakaszának referense volt. “Kolléga, hiányozni fogsz! Megtisztelő volt veled együtt dolgozni, nyugodj békében!” – üzenték neki a munkatársai.
A Koktelj portál idézte néhány ismerősét. “Őszinte részvétem a családnak. Semmi nem érinti szörnyebben az embert, mint egy motorbaleset során elszenvedett hirtelen halál” – írta az egyikük.
“Nálad jószívűbb és jobb embert nem ismertem. Különleges volt a barátodnak lenni. Mindig ott voltunk egymásnak és mindig bízhattunk a másikban. Szerencsés vagyok, hogy te voltál a legjobb barátom” – búcsúzott egy másik.
A fiatal rendőrtől szombaton 11 órakor vettek végső búcsút a svidníki temetőben. Szűk két héttel azután, hogy betöltötte a 28. életévét.