1
Juraj Blanár (Fotó: TASR)
Csehország az európai szankciós listára javasolja felvenni a Voice of Europe (Európa hangja) nevű céget, melyet titkosszolgálati információk szerint az oroszok pénzelnek annak érdekében, hogy befolyásolják általa az európai parlamenti választások eredményét.
Csehország a saját szankciós listájára már felvette a céget, valamint Artyom Marcsevszkij és Viktor Medvedcsuk vállalkozókat is, most pedig javasolták őket az európaira is. Ahhoz, hogy oda felkerüljenek, az összes EU-s tagállam egyhangú szavazására volna szükség. Szlovákia viszont blokkolja.
“Nem volt világos az álláspontjuk és nem akartak csatlakozni a cseh javaslat elfogadásához” – árulta el a cseh Deník N napilapnak egy jól informált diplomata.
Egy tőle független forrás azt állította, hogy a szlovák delegáció azt jelezte, hogy nem ismert előttük Szlovákia pontos álláspontja a konkrét ügyben, először pedig azzal kell összhangba hozni a reakciót.
Ezt vélhetően az is okozta, hogy Szlovákia nemrégiben ideiglenes menedéket nyújtott az említett Marcsevszkijnek.
Emiatt napokig kellett várni a szlovák külügyminiszter, Juraj Blanár álláspontja, amely végül pénteken érkezett meg. Végeredményben csatlakozott a többség álláspontjához. A javaslatról így folytatódhat az egyeztetés.
Olvassa el továbbá
Ha egyébként Marcsevszkij felkerült a szankciós listára, Szlovákia meglehetősen kellemetlen pozícióba kerül, mivel nemrégiben nyújtott neki menedéket, ami azt jelenti, hogy legalább egy évig az országban maradhat.
A Voice of Europe nevű portál az orosz hibrid tevékenység részét képezte. Prágából működött, és független sajtóorgánumként tüntette fel magát, amely csupán egy alternatív nézőpontot kínált az Európai Unióról, a migrációról és az ukrajnai háborúról.
A portál mögötti kulcsfigura az oroszpárti ukrán Artyom Medvedcsuk, akinek pedig a jobbkeze Marcsevszkij, aki két évvel ezelőtt érkezett Csehországba azzal, hogy háborús menekült. Csehország ki akarta utasítani, zárolta a vagyonát, mire Marcsevszkij Szlovákiába jött át, ahol pedig ideiglenes védelmet kapott. Innen is távoznia kellene ugyanakkor, ha felkerülne az európai szankciós listára.