1
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció
A parlament április közepén döntött róla, hogy az idei évtől a 13. nyugdíjat már nem szociális juttatásként, hanem nyugdíjjáradék tartják számon. Az összeget, akárcsak a többi nyugdíjat, a Szociális Biztosító folyósítja majd az átlagnyugdíjnak megfelelő összegben, ami jelenleg 606 euró. Az erről szóló törvénymódosítást hétfőn írta alá Zuzana Čaputová államfő.
A 13. nyugdíjra mindenki jogosult, aki a Szociális Biztosító által folyósított bármely típusú nyugdíjellátásban részesül. Azok is megkapják, akik a fegyveres testületeket irányító minisztériumoktól kapják a nyugdíjukat. A 13. nyugdíj összegeit az egyes nyugdíjtípusokra vonatkozóan évente külön-külön, nyugdíjtípusonként határozzák majd meg az adott nyugdíjfajta teljes előző naptári évre vonatkozó havi átlagos összegének megfelelően.
Az öregségi nyugdíjasok tehát 606,30 eurós juttatásra, a 70 százalék feletti rokkantsággal rendelkező rokkantnyugdíjasok 494 euróra, a 70 százalék alatti rokkantsággal rendelkező rokkantnyugdíjasok pedig 300 euróra lesznek jogosultak 13. nyugdíj gyanánt.
A munkaügyi minisztérium adatai szerint idén több mint 1,47 millió a nyugdíjasok száma, ez pedig várhatóan emelkedni fog. Így közel másfél millióan vannak, akiket érintenek a 13. nyugdíj körüli változások.
Az intézkedés teljes kiadása 2024-ben várhatóan több mint 828 millió euró lesz. Jövőre 100 millió euróval magasabb, 2026-ban pedig 978 millió euró, míg 2027-ben 1,033 milliárd euró lesz.
A 13. nyugdíj ezt megelőzően a rendszeres nyugdíj összegétől függően 50 és 300 euró között mozgott.
Ez is érdekelheti:
A javaslat tartalmazza Zdenka Mačicová (Hlas-SD) javaslatát is. Eszerint a várható élettartam növekedésének arányában nő a 40 ledolgozott év után járó korkedvezményes nyugdíjjogosultság határa is, ugyanúgy, mint a rendes nyugdíjkorhatár esetében. Ezáltal tehát később lehet majd korkedvezménnyel nyugdíjba vonulni.
A képviselő szerint a módosítás lényege, hogy az azonos évben született személyeknek ugyanannyi szolgálati évvel kell rendelkezniük ahhoz, hogy jogosultak legyenek a korkedvezményes nyugdíjra. „Például az 1961-es évfolyam esetében, ahol a nyugdíjkorhatár 63 év és 2 hónap, 40 év és 2 hónapra lesz szükség a jogosultsághoz” – magyarázta. Az 1967-ben és később születettek esetében a szükséges szolgálati évek száma a várható élettartamnak megfelelően emelkedik, akárcsak a nyugdíjkorhatár.