Újabb kilenc személyt gyanúsított meg a rendőrség, ügyük összefüggg a NAKA (Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség) szeptemberben, a Rimaszombati járásban végrehajtott bevetéseivel kapcsolatban.
Eddig 12 személy szerepel a gyanúsítottak listáján.
„A NAKA (Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség) nyomozója a ‚Kamerák‘ rendőrségi akció után három személyt közbeszerzési csalással gyanúsított meg. A további eljárási cselekmények végrehajtása után kilenc újabb gyanúsított lett az ügyben“ – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Michal Slivka, az Országos Rendőrfőkapitányság szóvivője.
A ‚Kamerak‘ fedőnév alatt futó szeptember 7-i akció során a rendőrök két házkutatást hajtottak végre, s 11 más helyszínt kutattak át a Rimaszombati járás kilenc községében.
Denisa Baloghová, az Országos Rendőrfőkapitányság másik szóvivője akkor annyit mondott az ügyről, hogy 31 személyt vettek őrizetbe, s összesen 1,5 millió eurós kár keletkezett a közbeszerzési csalás miatt.
Az akcióban a NAKA 66 rendőre vett részt a Besztercebánya Megyei Rendőrség igazgatóságával együttműködve.
Az ügyről bővebben két korábbi cikkünkben is olvashatnak:
Öt gömöri polgármesterre csaptak le a NAKA nyomozói, összesen 31 személyt vettek őrizetbe!
Három embert már megvádoltak, a kár 1,5 millió eurós a gömöri "kamerabotrányban"
TASR/para