Maximális jutalmat kapnak egyes dunaszerdahelyi városi intézmények igazgatói

A Csaplár Benedek VMK igazgatónője, Ibolya Ildikó kapcsán alakult ki vita, az idősek otthona vezetője esetében nem.

Maximális jutalmat kapnak egyes dunaszerdahelyi városi intézmények igazgatói
Ibolya Ildikó (a miikrofonnál) - Fotók: Cséfalvay András

A vonatkozó rendelkezések értelmében a városi képviselő-testületnek kell jóváhagynia, hogy a város hatáskörébe tartozó egyes intézmények vezetőit az előző évre megszabott mutatók teljesítése alapján milyen arányban jutalmazza. A VMK és az idősek otthona igazgatója is éves jövedelmének maximum 40%-át kaphatja meg jutalomként, mutatjuk, a város mit kért ezért.

A Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ esetében a 40% a következőképpen épül fel. A központ kintlévőségeinek felére csökkentése 15%-ot ér, ehhez azonban hozzátartozik, hogy amely tartozást nem tudnak behajtani, azt bíróságra kell adni. 10%-ot szabtak meg arra, hogy a kultúrház biztosítsa az épülete homlokzatának felújítását, illetve a fűtőház modernizációjának projektjét, végezetül 15%-ot a műszaki személyzet létszámának emelése, illetve az intézmény fény- és hangtechnikai állapotának felmérése, illetve annak modernizálása.


Kapcsolódó cikkek:

Csodás év van a dunaszerdahelyi sportklubok és kulturális csoportok mögött

Polgármesteri csúcsverda kilőve, és máris van pénz a lepusztult ovira!

Kevesebb városi képviselője lesz Dunaszerdahelynek


Ibolya Ildikó igazgatónő a vonatkozó értékelésében kifejtette, hogy a VMK tartozását sikerült csökkenteni. Csakhogy olyan módon, hogy mintegy 15 ezer eurós tartozást a behajthatatlanságára hivatkozva elengedtek, a másik nagy adós, a Legendary étterem pedig csak töredékét fizette ki a teljes tartozásának a tavalyi évben – igaz, mint Ibolya kifejtette, további összeget rendeznek májusban.

A homlokzat felújítása nem fejeződött be a tavalyi évben, csak idén tavasszal, ám a fűtésrendszer modernizálása megvalósult. A műszaki személyzet létszámát kettővel növelték, a hang- és fényrendszer modernizálására viszont nincs pénze a VMK-nak, ezért az erre vonatkozó igényüket benyújtották a városházához.

Ravasz Marián (balról)

Ravasz Marián (Híd) képviselő azt nehezményezte, hogy bizonyos mutatók nem teljesültek, a javaslatban mégis a teljes prémium kifizetése szerepel. Példaként említette épp a tartozáscsökkentést, a homlokzatfelújítást, illetve a fény- és hangrendszer modernizálását. Ezekből kifolyólag 12,5%-os prémiumot javasolt a 40% helyett, ám a testület többsége ezt nem támogatta.

Hájos Zoltán polgármester úgy reagált, hogy bizonyos prémiummutatóknak az igazgatónő egyedül nem tud eleget tenni, mert például a közbeszerzés lefuttatása a felújítással kapcsolatban is a városi hivatal feladata.

Ravasz erre azzal érvelt, hogy a prémiummutatók esetében nem az a lényeges, hogy egyik-másik miért teljesült vagy sem, hanem hogy teljesült-e.

„Ha az érdekelt volna , hogy megkapjam a prémiumot, akkor dalolva kifizetek 100 ezer eurót is a fény- és hangtechnikára, de a VMK-ban nagyon sok más dolog van, amire kell ez a pénz” – reagált az igazgatónő.

A jelenlévő 17 képviselőből végül 12-en szavazták meg a teljes prémiumot.

Az idősek otthona igazgatója, Pongrácz Kálmán esetében nem alakult ki ilyen vita. Az esetében az egyik mutató az volt, hogy biztosítsa az ún. Canisterapiát a költségvetésén kívüli eszközökből. Ennek lényege, hogy kutyákkal próbálják elősegíteni az emberek, ez esetben idősek testi, lelki és szociális állapotának javulását. Pszichoterápiai módszerként elterjedt. Emellett az otthonnak biztosítania kellett a lakók számára számítógépes kurzust, az istentiszteleten való részvétel lehetőségét, látogatást a Csallóközi Múzeumba, továbbá szintén a költségvetésén kívüli eszközökből a felszerelésének bővítését. A képviselők egyhangúlag megszavazták a 40%-os prémiumot az igazgató számára.

(SzT)