Mindegy most már, a cinkelt kocka el van vetve!

Végül is, kicsoda Bugár Béla, hogy én ő akarjak lenni…

Hagyjuk azonban a rosszindulatú, esetleg gőgösnek is tetsző szellemeskedést.

De tényleg, nem olcsó parasztvakítás az, ha egy politikus a fasisztákkal/neonácikkal ijesztget, csak azért, mert azok nyolc százalék körüli eredményt fogtak a parlamenti választásokon? Hol van az megírva/bizonyítva, hogy egy esetleges választási repeta esetén kétszer akkorára nőnek?

Véleményem szerint ugyanott, ahol az a prognózis, hogy egy megismételt voksolás során marginalizálódnak. Vagyis sokkal rosszabb napot fognak ki, mint március 5-én! Például, azért csökken a támogatásuk, mert a március 5-én elért sikerük olyannyira aktivizálja a tőlük undorodó, ám az első körben a választásokat ignoráló embereket, hogy azok most már csak az irántuk táplált ellenszenv miatt is ellenük fognak szavazni. Az ilyen választási végkifejletre egyébként legalább annyi történelmi bizonyíték létezik, mint az ellenkezőjére…!

Menjen tehát a mi Bélánk és minden fasiszta/neonáci veszéllyel riogató, fennköltebb princípiumokkal kacsingató, köztársasági érdekekkel hadonászó, ám valójában „csak“ hatalom-, de főként pénzéhes politikai aktor és sleppje a büdös nagy sunyiba a célzatos rémhírgerjesztéssel! Akkor is, ha síkhülyék, akkor meg pláne, ha tudatosan csalnak.

Szóval, ha én Bugár helyébe vagyok, inkább azzal igyekszem a bizonyítványomat magyarázni, hogy azért nyomulok a hatalomba, mert onnét hatékonyabban lehetséges tejben-vajban füröszteni az enyéimet, meg mindenkit. No, egyáltalán nem a körülöttem sündörgő kiéhezett haszonleső hordáról van szó, hanem az én szerencsétlen választóimról és azokról, akikre még számítok!

Az ilyen sóder persze legalább akkora hazugság, mint a fenti rémhírgerjesztés, de legalább első látásra jobban hangzik… Hát nem?

Nem is igazán érthető hát, hogy nem volt, nincsen legalább egyetlenegy valamire való ösztönös súgó a Híd színjátszó társulatában, akinek ilyesmi eszébe jut. Bár, ha a főszereplő olyannyira elveszti józan ítélőképességét, hogy a nyílt színen képes halandzsázni, illetve hülyére venni a nézőit, akkor miért ne jutna eszébe, hogy akár le is köpheti őket. Meg akár az öltözője tükrét is. Ottan úgyis csak az általa ki- és eltartott csicskák zsizsegnek, akik közül bárki lenyalja akár a tükröt (is)…

Mindegy most már, a cinkelt kocka el van vetve.

Visszaút pedig akkor sincs már, ha pár napon belül Fico elhajítja Béláékat, mint egy taknyos zsebkendőt, avagy kicseréli őket, mint egy teleszart pelenkát. Ennyi volt. Tök mindegy, hogy holnapután, vagy ami sokkal valószínűbb, négy év múlva lesznek-e a parlamenti választások. Ennyi volt! Az meg legyen Bugár Béla problémája, hogy nem államférfiként vonul majd nyugállományba, hanem, mint egy vicinális vándorcirkusz „mágusa“. Aki nemhogy egy hús-vér asszisztensnőt, de egy söprűnyelet sem képes elfűrészelni… Figyelem! Akkor is, ha ezek útán Dél-Szlovákiában majd saját kezűleg gründol kolbászból kerítést minden utcasarokra, és személyesen vágja majd át a szalagot a Pozsonyt Budapesttel összekötő űrvasút avatóünnepségén. És hogy még egy ilyen közszereplő „arcvesztését” kellene gyászolni? Ugyan már! Ha ő nem adott a saját arcára, kár beléje a gyász.

De tovább is van, mondom még:

Nincsen semmilyen remény. Mármint, a Bugár Béla és pártjának nyíltszíni bukásán örömködő ellenlábas közösség – igen, a Magyar Közösség Pártja! – sem jelent ám semmiféle alternatívát a „magyarság” politikai képviseletének tekintetében. Ha valaki számára esetleg nem lenne világos, hogy miért, akkor íme:

Az, hogy a Magyar Közösség Pártjának politikusaihoz képest – értsd a jelenlegieket és a lehetségeseket is – Bugár Béla egy politikai Einstein, az nem elsősorban őt minősíti. Az igazi probléma mindössze annyi, hogy a standard politikában egyszerűen vadhajtásnak minősül, hogy ún. identitáspolitikusokra, identitáspártokra vágyakozzanak az emberek. Vagyis a nemzeti identitású, vallási identitású, nemi identitású, faji identitású stb. politizálás legfeljebb arra jó, mint a gittegylet a Pál utcai fiúkban. Összejövünk magunk között, megalkotjuk a privát szabályainkat, együtt sírunk, együtt nevetünk, rágjuk a közös gittet oszt´ basta. De, ha kimerészkedünk a kuckónkból, a templomunkból, a meleg akolból a szabad levegőre, fejre állhatunk, kelepelhetünk, ketyeghetünk, károghatunk, rovásírhatunk, az égvilágon senkit nem érdekel a nyomorunk. És a boldogságunk sem.

A kuckónkon, a templomunkon, az akolmelegen túl ugyanis más a klíma. Méghozzá minden szempontból. Mások a gesztusok, más a nyelv, más a csend. A szó szoros és átvitt értelmében is. Ami a mindenkori választások szempontjából annyit jelent, hogy a legkevésbé sem nemzeti, vallási, nemi, faji stb. alapon kell pártot, politikust választanunk! Hanem kizárólag a nekünk leginkább megfelelő, általánosítható társadalmi szabályok, értékrend alapján.

És bizony mondom néktek, még ebben az esetben sem gondolhatjátok majd azt, hogy a legeslegjobban döntöttetek. De legalább megpróbáltátok átlépni, a saját árnyékotokat, parasztok…!

Essen végül néhány keresetlen mondat az „írástudók felelőssége“ című elcsépelt közhelyről is. Mármint, hogy az írástudók miért nem mondj(t)ák meg, hogy mi is a konkrét teendő, hogy se a politikus, se pedig az állampolgár ne csinálhasson hülyeséget. Aki azt gondolja, hogy ez lenne az írástudók dolga, az bizony hatalmasat téved. Régen rossz ugyanis, ha az írástudók, vagyis a sajtómunkások akarják megmondani előre a tutit. Ha királycsinálókként akarnak viselkedni! Ez ugyanis még annál is nagyobb szereptévesztés, mint amikor a politikusok akarják megszabni, hogy milyen véleménye legyen a sajtómunkásoknak! A politikusok ugyanis azért vannak fizetve, hogy az általuk megálmodott és a választóikkal általuk elhitetett álmokat valóra váltsák. Legalább részben… A sajtómunkásoknak pedig kizárólag az a dolguk, hogy mindezt a választópolgárok helyett is a lehető legéberebben ellenőrizzék és minősítsék.

Hát nem így gömbölyű a világ…? Lehet, hogy nem…