1
Fotó: AP/TASR
Az FC Barcelona 4-2-es vereséget szenvedett szombaton a Girona vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában, így a listavezető Real Madridot már nem érheti utol, ezzel eldőlt, hogy a fővárosi együttes négy fordulóval a zárás előtt megnyerte története 36. bajnoki címét.
Valódi rangadón találkozott egymással a két katalán együttes, s bár a Barca kezdett jobban, Christensen korai találatát gyakorlatilag azonnal kiegyenlítette a házigazda Dovbik révén. A szünet előtt Lewandowski volt eredményes tizenegyesből, ám a második félidőben elsősorban a csereként beálló Portu remeklésének köszönhetően három gólt szerzett a Girona, ezzel megelőzte a tabellán a Barcelonát és feljött másodiknak, valamint bebiztosította részvételét a Bajnokok Ligája következő kiírásában, egyúttal bajnokká tette a Real Madridot. Portu a pályára lépése után azonnal gólt szerzett a 65. percben, két perccel később gólpasszt adott, majd a 74. percben újfent betalált.
A Barcelona ezzel a vereséggel a harmadik helyre csúszott, a Real Madrid pedig két év után ünnepelhet
La Liga, 34. forduló:
Girona-FC Barcelona 4-2 (1-2)
g.: 65., 74. Portu, 4. Dovbyk, 67. Gutierrez – 3. Christensen, 45.+1 Lewandowski
Real Mallorca-Atlético Madrid 0-1 (0-1)
g.: 5. Riquelme
Real Sociedad-Las Palmas 2-0 (2-0)
g.: 33. A. Suarez (öngól), 45.+1 Becker
Real Madrid-Cádiz 3-0 (0-0)
g.: 51. Diaz, 68. Bellingham, 90.+3 Joselu
pénteken játszották:
Getafe-Athletic Bilbao 0-2 (0-1)
vasárnap játsszák:
Osasuna-Real Betis 14.00
Celta Vigo-Villarreal 16.15
Valencia-Alavés 18.30
Rayo Vallecano-Almería 21.00
Sevilla-Granada 21.00
A tabella:
1. Real Madrid 34 74:22 87 – bajnok és BL-induló
2. Girona 34 73:42 74 – BL-induló
3. FC Barcelona 34 70:43 73 – BL-induló
4. Atlético Madrid 34 63:39 67
5. Athletic Bilbao 34 55:33 61
6. Real Sociedad 34 48:35 54
7. Real Betis 33 41:39 49
8. Valencia 33 37:38 47
9. Villarreal 33 54:55 45
10. Getafe 34 41:47 43
11. Osasuna 33 37:49 39
12. Alavés 33 31:38 38
13. Sevilla 33 42:46 38
14. Las Palmas 34 30:43 37
15. Rayo Vallecano 33 27:41 36
16. Real Mallorca 34 27:40 32
17. Celta Vigo 33 37:50 31
18. Cádiz 34 22:49 25
19. Granada 33 36:61 21
20. Almería 33 32:67 14 – kiesett