A merénylő állítólag nem akarta megölni Ficót, és egy könyvet is hozott neki, de a fegyverét már otthon betárazta

Post Image

A merénylő állítólag nem akarta megölni Ficót, és egy könyvet is hozott neki, de a fegyverét már otthon betárazta

Headphones icon
06:08
camera

2

A merénylő állítólag nem akarta megölni Ficót, és egy könyvet is hozott neki, de a fegyverét már otthon betárazta

Fotó: TASR 

Megosztás

Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.

Podcastjaink elérhetők az Apple Podcasts és a Google Podcasts alkalmazásban, valamint a Spotify-on is!

Egy hete szerdán a feje tetejére állt az addig sem túl stabil lábakon nyugvó szlovákiai belpolitika. Egy őrült fickó közvetlen közelről négy golyót eresztett Robert Ficóba, akinek az életét csupán a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. Azóta már sokkal többet tudni az egész ügy hátteréről, már csak azért is, mert a Markíza televízió megkaparintott egy dokumentumot a helyszínen elfogott merénylő vizsgálati fogságba helyezéséről, és ebből kiderült, a 71 esztendős férfi hogyan készült fel a támadásra. Állítólag két nappal a sorsfordító kihelyezett kormányülés előtt határozta el magát végleg, hogy a tettek mezejére lép, de azt mondja, nem akarta megölni a kormányfőt, csupán megsebesíteni. Ennek érdekében a fegyverét már otthon betárazta, hogy Handlová főterén ne kelljen a pisztolyával bíbelődnie. Léva – de talán az egész ország – leghírhedtebb nyugdíjasa nem csupán a lőfegyverével érkezett, táskájában hozott egy könyvet is, amit a miniszterelnöknek szánt. Az áldozat üzenete című kötet volt nála, de sajnos nem ezt adta át a kormányfőnek a magát szociálisan érzékenynek beállító merénylő. Még ajánlást is firkantott a kiadványba, de dátumot nem kanyarított bele, mivel nem tudta, hogyan alakulnak majd a dolgok. És ami szintén lényeges: a tervébe nem avatott be senkit sem. Az azóta eljutott az agyáig, hogy tudatosítja, elfogadhatatlanul cselekedett, és állítólag őszintén sajnálja a tettét. Mentségére annyit jegyzett meg, hogy tud lőni és direkt úgy célzott, hogy biztosan ne veszélyeztesse a károsult életét, akinek majd személyesen is kész a sajnálatát kifejezni a történtek miatt. Az ügyészt azonban ez nem hatotta meg, aki szerint a támadó azzal a szándékkal cselekedett, hogy életveszélyes sérüléseket okozzon Ficónak, ugyanis a lövéseket a létfontosságú szervek irányába adta le. Arról nem is beszélve, hogy bosszúból cselekedett, mert nem értett egyet a kormány politikájával. Amivel persze nincsen egyedül az országban, de normális ember a kabinet szerencsétlenkedése miatti nemtetszését egyáltalán nem így fejezi ki.

Merénylet és népszerűség

Közben a szlovák miniszterelnök ellen végrehajtott merénylet politikai lenyomatát már ízlelgethetjük is. Pár nap leforgása alatt már a második közvélemény-kutatási eredmény látott napvilágot, de az AKO által korábban felmért adatokhoz képest az Ipsos ügynökség kutakodása annyiban más, hogy az már javarészt a gyilkossági kísérlet után zajlott le. Ez meg már tükrözte azt az ismert jelenséget, hogy a választók hajlamosak támogatni az áldozati szerepbe került személyt, illetve annak pártját. Így aztán nem is csodálkozhatunk azon, hogy míg az AKO csupán 17 százalék körül mérte a legerősebb kormánypárt népszerűségét, addig a néhány nappal később készült kutatás már hét százalékponttal magasabb értéket vizionál a Smernek. Úgy néz ki, hogy az ilyenkor működésbe lépő szolidaritás miatt a Hlas támogatói szavaznának át Robert Fico pártjára, és ezért a még mindig a Peter Pellegrini által vezetett szervezet elfogadottsága tíz százalék körülire olvadt. Szinte a tarkójukra liheg a szlovák parlamentből szeptemberben kiesett, de most 9 százalékosra saccolt Republika, amelyik a nacionalista tengelyen felváltaná az öt százalékos küszöb alá beszorult Szlovák Nemzeti Pártot. A Magyar Szövetséget az Ipsos 4,8 százalékra taksálja, ami némi bizakodásra adhat okot Forró Krisztiánéknak. Ám túl sokra azért nem, mert most úgy tűnik, a két hét múlva esedékes európai parlamenti választásokon az eddigieknél magasabb lesz az országos részvételi arány. És a mi vidékeinken szinte megszokhattuk már, hogy az emberek voksolási hajlandósága alacsonyabb az átlagnál.

Közmédia elfoglalása

Csütörtökön arról is érkezett beszámoló, hogy a közmédiáról szóló törvény, amellyel a kormány átvenné az irányítást az RTVS  felett, milyen mozgásokat indít be a médium magyar térfelén. A jogszabály elfogadása ugyan csak júniusra várható, azonban a közszolgálati rádió magyar szerkesztőségéből, a Pátria rádióból már több újságíró bejelentette távozását, és ha a törvényre rábólintanak, akkor akár még többen is felmondhatnak. Egyes információk szerint az átalakítandó médium vezetőit a koalíciós pártok választják majd ki, az STVR-re keresztelendő orgánum nemzetiségi műsorai irányítóinak személyére pedig a Magyar Szövetség tehet majd javaslatot. Sokan attól tartanak, hogy az új jogszabálynak az a célja, hogy a kormánypártok politikailag elfoglalhassák a közmédiát, menesszék a jelenlegi vezérigazgatót, és egy új, szervilis, őket kiszolgáló embert ültessenek a helyére, aki úgy fog muzsikálni, ahogyan azt a kormány megköveteli.

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program