Saková szerint Danko azt sem tudja, hogy mit akar – zárt ajtók mögött döntenek az új házelnökről

camera

1

Saková szerint Danko azt sem tudja, hogy mit akar – zárt ajtók mögött döntenek az új házelnökről

Fotó: TASR 

Megosztás

Tekintettel a Hlas és az SNS közti különbségre, jobb megoldás lenne, ha Richard Raši (Hlas) befektetésekért felelős miniszter, nem pedig Andrej Danko (SNS) lenne a parlament új elnöke – jelentette ki Miarán Viskupič (SaS) parlamenti képviselő a TA3 V politike című műsorában. Beszélgetőtársa, Denisa Saková (Hlas) gazdaságügyi miniszter megismételte, hogy nem mondanak le Raši jelöltetéséről. Rámutatott, hogy Danko az Európai Parlamentbe is jelölteti magát, a helyzet pedig napról napra változik.

„Andrej Danko nem tudja, hogy EP-képviselő, illetve házelnök akar-e lenni, vagy pedig új minisztériumot akar. Tehát minden nap más-más forgatókönyvvel dolgozunk” – nyilatkozta Saková a koalíción belüli tárgyalásokkal kapcsolatban az új házelnök személyét illetően. Mint mondja, a koalíció mindenről zárt ajtók mögött fog dönteni, valamint kiállnak amellett, hogy a házelnöki poszt a Hlast illeti meg.

Viskupič szerint sokkal jobb megoldás lenne, ha a Hlas képes lenne kiharcolni a jelöltséget Raši számára. Hozzátette, ebben az esetben hajlandóak lennének az esetleges támogatásról tárgyalni.

Saková hangsúlyozta, hogy a koalíció és a Hlas is kiáll Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter mellett azzal kapcsolatban, ahogy a testőrök eljártak a Robert Fico (Smer) miniszterelnök elleni támadás során. Mint mondja, meg kell várni a belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatala (ÚIS) nyomozásának eredményét, és csak ezt követően értékelhetik, hogy az intézkedésük helyénvaló volt-e. Viskupič ugyanakkor hozzátette, hogy más országokban is gyakran visszalépnek a miniszterek, noha nem viselik közvetlenül a felelősséget a történtekért. Sakovának felszínesnek tűnik, ha a miniszter azonnali távozását kérik.

Saková közölte továbbá, hogy az államfőnek megválasztott Peter Pellegrini Šutaj Eštokot választotta ki a Hlas új elnökének. Döntésével egyetért, Šutaj Eštokot fiatalnak, vitálisnak és aktívnak tartja.

Saková és Viskupič is egyetértett abban, hogy a Fico elleni merényletet követően Szlovákiának megbékélésre van szüksége. Az SaS és a Hlas is kész leülni a kerekasztalhoz. Viskupič kijelentette, hogy pártja illedelmes ellenzéki munkát folytatott, és ezen a későbbiekben sem változtatnak.

Civilek a Fico-merényletről:

EP-választási interjúk:

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program