Az amerikai hírszerzés úgy véli, hogy az izraeli támadások legfeljebb csak néhány hónappal lassították az iráni nukleáris programot.
A Gilles Villeneuve pályán múlt vasárnap rendezték az 54. Kanadai Nagydíjat.
A módosítást egyelőre 89 képviselő támogatja, a jóváhagyáshoz 90 szavazatra van szükség.
Még nem sikerült azonosítaniuk az elkövetőket.
A keddi kerekasztal után nyilatkozott.
Az anyamedvét és a bocsait egy szőlősben is látták.
A jelentkezés az első, második vagy harmadik évfolyamos hallgatók számára nyitott, bármely pozsonyi egyetemen.
Minden bank köteles lesz ezt a szolgáltatást biztosítani.
Az amerikai elnök a G7-csúcson mutatta meg a focimezt.
A város arra kéri a közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal haladjanak az érintett területen.
Kerékpárút, járda és szélessávú internet az ígéret tárgya.
Az ellenzéki képviselő szerint a miniszterelnök Putyin karjaiba löki az országot.