1
Archív felvétel (Fotó: TASR/Martin Baumann)
A Matica slovenská egykori elnökének, Jozef Markušnak fellebviteli bírósági táryalása a pozsonyi Megyei Bíróságon szeptember 6-án folytatódik. „Jelenleg a Megyei Fellebviteli Bíróság nem tud semmilyen ezzel kapcsolatos akadályról“ – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Pavol Adamčiak, a Regionális Fellebviteli Bíróság szóvivője.
A pozsonyi Megyei Bíróság júniusban nem tudott dönteni Jozef Markuš ügyében, akit sikkasztással és hűtlen kezeléssel vádolnak. Markuš nem tudott részt venni a tárgyaláson, mert kórházban volt rossz egészségi állapota miatt, ezért elnapolták a tárgyalást. Most azonban megjelenik a bíróságon a Matica slovenská egykori elnöke.
A Pozsonyi III-as számú Járásbíróság 2016 decemberében úgy döntött, hogy a Matica slovesnská volt vezetője, Jozef Markuš megszegte kötelességét, amikor is 2007-ben elherdált a Matica alapjából 200 ezer eurót.
A vádlottat akkor bűnösnek találták idegen vagyon hűtlen kezelésének vádjában, egy év börtönbüntetésre ítélték, a büntetés végrehajtását azonban két évre felfüggesztették.
TASR/para