22
Vladimír Krčméry (fotó: Cséfalvay Á. András)
Szemezgettünk néhány dunaszerdahelyi járásbeli község szombati Facebook-bejegyzéseiből.
Pozsonyeperjes az egyik falu a járáshatáron, ahol nagyobb nyomással számolnak a hétvégén a járáson túlról a tesztelésre érkezők miatt, Ribánszky Jarmila polgármester pedig már korábban közölte portálunkkal, hogy a múlt heti egy helyett két tesztelőcsapat végzi a munkát ezen a hétvégén. Legubótt hozzávetőlegesen 900 tesztet végeztek el az egész hétvégén, melyek közül csupán egy lett pozitív, most azonban már az első nap után 1076 teszt van mögöttük, közülük 3 pozitívval.
A járáson belül Nyékvárkonyban volt a legmagasabb a pozitív tesztek aránya a múlt héten (4,2%), aminek következtében erre a hétre bezárt az alapsuli. A község a Facebook-oldalán most azt jelezte, hogy a jövő héttől a járávnyhelyzet miatt nem nyit ki az óvoda.
Vladimír Krčméry professzor a hétvége első napján ellátogatott a dunaszerdahelyi Karcsai úti tesztelőpontra, majd mint azt már korábban megírtuk és fotón is megörökítettük Felsőpatonyban segített csapatával. Ezt a település is megemlítette szombati bejegyzésében:
(parameter)