Megosztás
Nem, nem forrósodik. Kicsit Forrósodik ugyan, de csak olyan langyoskán… Merthogy a Magyar Szövetség elnöke, Forró Krisztián besorakozott a többi 9 esélytelen államfőjelölt közé.
Mindenkinek nyilvánvaló, hogy a lista jelen állapotában a két 40 százalék körül mért jelöltön kívül a maradék 9-ből egynek sincs komoly esélye nyerni. De még csak túlzottan felzaklatni a kedélyeket sem. Még a 3. helyen kábétízszázalékoskodó Harabinnak sem. Mert hiszen ugyanúgy nem okoz ő már meglepetést, mint Matovič, előre tudjuk, hogy vagy cirkuszra, vagy szélsőséges baromságokra számíthatunk tőlük. Ebben viszont a homokozó többi jelöltjének zöme is jó.
Hogy őket a bohóckodáson kívül mi mozgatja, az esélytelenségük miatt nagyjából mindegy. Danko esetében világos, hogy ő a koalíción belüli pozíciójának folyamatos újraértékelését várja a dologtól. Vagyis zsarolna. Vagy visszalép valaki javára, vagy pedig nem, amikor az érdeke ezt kívánja.
Forró viszont még ilyen pozícióba sem tudta magát hozni. 2 százalék közelében nem könnyű valakit megzsarolni, sem pedig ígérni bármit is. Mondanánk első pillantásra, főleg, ha emlékszünk Bárdos Gyula sokkal jobb eredményére. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű. Bárdos ugyanis nem tuszkolt be személyesen a párt alelnöki székébe egy nagyjából SNS-es gondolkodású és viselkedésű trollt. Másrészt Bárdos mint jelölt azt a kort idézte, amikor a szlovákiai magyarok politikai képviselete a demokratikus nyugatra húzott, nem pedig a keleti autokrácia és erőszak irányába. Ma a Magyar „MKP” Szövetség fájdalomküszöbét gyakorlatilag az oroszarcú kormány egyetlen demokráciát felszámoló vagy veszélyeztető lépése sem éri el, amiből arra lehet következtetni: ma egyetértenek a bugári érában az MKP által folyamatosan leköpködött Fico politikájával.
Igaz ugyan, hogy Forró a minap a Fico-kormány Szövetséges és ezek szerint tán szövetséges kormánybiztosával olyat tárgyalt Fico és a „kulturális” „miniszter” asszony asztalánál a KKA ügyében (az egyetlen komoly probléma volna a kormány politikájában, amikor tízezrek gyűlnek össze ismételten a tereken?), hogy a végén senki sem volt képes konkrétan lenyilatkozni, ki mit ígért kinek. (Lásd a Pátria interjúját.)
Adódik tehát a logikus kérdés: ki mit ígért kinek?
Mert Forró 2 százaléka éppen akkor jöhet jól a koalíció jelöltjének, amikor csak 2 százalék választja el Korčoktól. Ma közel ennyi a különbség. És innentől lehet érdekes, hogy Forró képes-e mobilizálni a hazai magyarság nagyját, tehát még plusz 1-2 százalékát saját, vagyis Pellegrini érdekében. Ha ugyanis nem lenne magyar jelölt, a magyarság uszkve három irányba szavazna: a nácik a nácikra, a demokraták a bírálható, ám egyedül esélyes nyugatorientált demokrata jelöltre, Korčokra, a Fico-Orbán illiberális barátság látszatától megrészegültek pedig Fico Pellegrinijére. Az első és az utolsó csoport nyilván adott és érdemben nem befolyásolható. Viszont mostantól minden Korčoktól lopott szavazat számít a koalíciónak.
Ha ebből a konstellációból a Magyar „MKP” Szövetség nem képes hasznot húzni, akkor szépen fogalmazva alkalmatlan a politizálásra. Ha képes, és Forró nem lép vissza Korčok javára, akkor viszont egyértelműen megegyeztek valamiben pl. az említett találkozón, amit sem Fico, sem Forró nem kötött az orrunkra. De még a kisebbségi kormánybiztos sem. Hiszen amennyiben az ár csupán a KKA valamiféle „megmentése”, értsd: Forróék kezére játszása lenne (nyilván az eddigi autonóm, önrendelkező működés ellenében, hiszen azt mindenképpen megszünteti a kulturális tárca), az két dolgot tenne evidenssé:
1. Forróék politikai árfolyama Fico hatalmához és lehetőségeihez képest nevetségesen olcsó.
2. Ezek után Forróék szájából a kulturális autonómia, illetve az autonómia szó csakis hiteltelen hazugság lehet.
Ha viszont valami mást is ígért nekik az Unió szlovák pótorbánja, akkor e titkos paktumtól van okunk tartani.
Na, szépen vagyunk.
