Átmenetileg kevesebb vakcinát szállít Európába a Pfizer, ez pedig bennünket is érinthet

2021. január 15. - 18:45 | Belföld

A Pfizer átmenetileg csökkenti az európai vakcinaszállítmányait - jelentette be az amerikai vakcinagyártó cég és a Norvég Közegészségügyi Intézettel (FHI) pénteken.

Átmenetileg kevesebb vakcinát szállít Európába a Pfizer, ez pedig bennünket is érinthet
Fotó: AP

Az FHI közleménye szerint az átmeneti csökkentés minden európai országot érint.

A Pfizer a csökkentést azzal indokolta, hogy a leállás alatt fejlesztik az eljárást és a gyártósorokat, így utána akár az évi 2 milliárd dózist is el tudják érni az eredetileg tervezett 1,3 milliárd helyett.

Ehhez viszont további hatósági engedélyekre van szükségük.

Azt ígérik, február végén és márciusban már nagyobb mennyiségben tudnak majd szállítani.

Egyébként a Pfizerrel együttműködő Biontech pénteken kapta meg az engedélyt, hogy a németországi Marburgban is megkezdhessék az oltóanyagok gyártását. A tervek szerint 2021 első felében itt 21 millió dózist állítanának elő. Emellett márciustól az észak-rajna-vesztfáliai Halléban is megindulna a Pfizer-féle COVID-vakcinák gyártása.

Marek Krajčí, Szlovákia egészségügyi minisztere pénteken jelentette be, hogy a tárca változtat az oltási stratégián: hétfőtől (január 18.) elkezdik a szociális otthonokban élő nyugdíjasok oltását, ebben pedig mobil oltóegységek lesznek a segítségükre. Utánuk a 75 év feletti nyugdíjasok, valamint a 65 év feletti krónikus betegek kaphatják meg a vakcinát. A létfontosságú infrastruktúrában dolgozók lesznek a tartalékok: őket akkor olthatják be, amikor felhasználatlan vakcinák maradnak ki, illetve valaki nem jelenik meg az oltásra kapott időponton.

Kapcsolódó cikkek:


(via444.hu/para)

Címkék: Pfizer, vakcina