Az ügyészség és a rendőrség is foglalkozik Matovič kijelentéseivel, amiket Sulík fejéhez vágott az antigéntesztek kapcsán

2021. március 3. - 16:58 | Belföld

A rendőrség és a pozsonyi kerületi ügyészség foglalkozik Igor Matovič kormányfő korábbi kijelentéseivel, amelyeket Richard Sulík gazdasági miniszternek címzett az antigéntesztek megvásárlásával kapcsolatban.

Az ügyészség és a rendőrség is foglalkozik Matovič kijelentéseivel, amiket Sulík fejéhez vágott az antigéntesztek kapcsán
Fotó: TASR - archív

Azzal a kijelentésével kapcsolatban, hogy Sulík „ócska“ teszteket vásárolt, továbbra is kihallgatások folynak. Azzal a mondatával kapcsolatban pedig, hogy Sulík nem vásárolta meg az antigénteszteket, és ezzel szlovák állampolgárok ezreinek a halálát okozta, ugyancsak a pozsonyi kerületi rendőrség nyomozója foglalkozik. Mindkét ügyet a pozsonyi kerületi ügyészség felügyeli.

Maroš Žilinka főügyész még januárban adott utasítást az antigéntesztek vásárlásának kivizsgálására. A RaPiGen nevű antigénteszteket az Állami Tartalékalap vásárolta, egymillió darabot 3,9 millió euróért.

"A legfőbb ügyész azt követően cselekedett így hivatalból, hogy hallotta a Szlovák Rádió Szombati dialógusok c. adásában Igor Matovič miniszterelnök súlyos kijelentéseit a vásárolt tesztek minőségéről, amivel senkit se lehet kiszűrni, az "ócskaságokról", amivel még a kutyáját se tesztelné le, illetve 250 ezer ember becsapásáról és arról, mi lesz a 3,9 millió eurós kárral" – közölte a szóvivő annak kapcsán, mi alapján indított vizsgálatot a főügyész.

"Meg fogom kérdezni Richard Sulíkot, mi lesz most azzal az okozott kárral – fogalmazott Matovič a rádióban –, az emberek annak hamis érzetét kapták, hogy nem betegek." A miniszterelnök a gazdasági minisztert, Sulíkot vádolta, amiért kevés volt az országban a teszt, és meg akarta vonni tőle a tesztek beszerzésének feladatkörét.


(TASR/para)