Borsányi Gyula 20 év után távozik, az MKP a párt fiatal alelnökét indítja Pereden

2018. október 10. - 17:08 | Régió

Borsányi Gyula öt választási időszakot töltött a vágsellyei járásbeli település polgármestereként.

Borsányi Gyula 20 év után távozik, az MKP a párt fiatal alelnökét indítja Pereden
Archív felvétel

Pered hat és fél évvel ezelőtt került be leghangsúlyosabban az országos médiába, amikor a 3700 lakosú település népszavazáson döntött arról, hogy Tešedíkovo helyett a Peredként hívnák falujukat szlovákul is. Az egyszínű Smer-kormány alatt azonban arra még csak számítani se igazán lehetett, hogy ezt a kormány jóváhagyja, pláne, hogy a helyi népszavazás számunkra nem kötelező érvényű. Akkor egyébként egy picit össze is kapott egymással a peredi faluvezetés és a szlovák helységnévtáblát lecserélő Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom.

Borsányi Gyula népszerűsége ugyan 2006-hoz (ellenfél nélkül győzött 1065 vokssal) és 2010-hez (a Híd jelöltjét, Szekeres Klaudiát alázta: 1604/287) képest csökkent a 2014-es választásokra, a rá leadott 996 szavazat bőven elegendő volt mindhárom ellenjelölttel szemben.

A négy évvel ezelőtti második helyezett, a polgármester névrokona, a független helyi képviselő, Borsányi Ferenc (független) most is ott van a jelöltek között, rajta kívül két további induló vállalta függetlenként a megmérettetést, egyikük az önkormányzati képviselőként is tevékenykedő rendőrnyomozó, Ing. Mészáros Zsolt, a másik pedig a 47 éves Lelkes Attila.

Nyolc év után ismét jelöltet állít a faluban a Híd párt Somogyi László személyében, az MKP pedig Borsányi leköszönését követően a párt fiatal önkormányzati és közigazgatási alelnökét, Kőrősi Ildikót indítja, aki négy éve magasan a legtöbb szavazatot (975) kapta képviselőjelöltként.

Összegezve a polgármester-jelöltek:
Borsányi Ferenc (44, vállalkozó, független)
Mgr. Kőrösi Ildikó (33, ügyvéd, MKP)
Lelkes Attila (47, reklamációs osztály munkatársa, független)
Ing. Mészáros Zsolt (43, nyomozó, független)
Somogyi László (49, vállalkozó, Híd)

Csaknem háromszor annyian jelentkeznek a képviselői helyekre, mint ahány betölthető hely van. A 11 pozícióra összesen 31-en. A jelenlegi testület csaknem fele, 5 képviselő biztosan lecserélődik, egyrészt képviselőként már nem indul Kőrösi Ildikó, illetve az MKP korábbi három jelöltje, Baranyai Tímea, Morvay Csaba és Mozoli Sándor, továbbá a független Nagy Richárd sem.

A Hídnak ugyan nem ült eddig egyetlen képviselője sem a peredi önkormányzatban, most mindent bevet, polgármesterjelöltje mellett ugyanis 10-es listát állított. Ennél több jelöltet, 11-et csak az MKP indít. Rajtuk kívül négy jelöltet állít a Spolu, hármat a Naj párt, egyet pedig az SaS-OľaNO formáció.

Lássuk:
Ing. Baranyai András (31, statikus, MKP)
Ing. Bende Norbert (34, számítástechnikai mérnök, Spolu)
Borsányi Ferenc (44, vállalkozó, független)
MDDr. Czakó Peter (34, fogorvos, Spolu)
PhDr. Czuczor Kristián (31, menedzser-pilóta, Híd)
Darázs László (44, logisztikai menedzser, MKP)
Horváth Roland (32, speditőr, MKP)
Jóšvai Judit (40, menedzser, Híd)
Ing. Jurás Gábor (62, gépészmérnök, MKP)
Kovács Jaroslav (34, EU-projektmenedzser, Spolu)
Bc. Kovács Silvia (43, közgazdász, Híd)
Lacková Anita (36, üzletvezető, Híd)
Ing. Lelovics Tichomír (48, menedzser, Híd)
Lelovics Tamás (42, szerelő, MKP)
Ing. Mészáros Endre (52, informatikus, MKP)
Ing. Mészáros Zsolt (43, nyomozó, független)
Mozoli Ágnes (30, pedagógus, MKP)
Pásztor Jozef (37, vállalkozó, Strana mladých-Naj)
Somogyi László (49, vállalkozó, Híd)
Somogyi Roland (33, raktáros, MKP)
Szabó Zoltán (60, újságíró, MKP)
Mgr. Szarka Zsuzsanna (42, középiskolai tanár, Híd)
Ing. Šesták Czuczor Silvia (33, gazdasági részlegvezető, Híd)
Takács Attila (27, nemzetközi vállalkozások, Strana mladých-Naj)
Kitti Takács Katarína (31, szociális munkás, Strana mladých-Naj)
Turcsek Attila (45, gépszerelő, MKP)
Ing. Vankó Denis (38, egyéni válalkozó, SaS-OľaNO)
Varga Gabriel (34, teherforgalmi vezető, Spolu)
Ing. Zilizi Attila (36, közgazdász, MKP)
Ing. Zilizi Gyula (36, menedzser-közgazdász, Híd)

(SzT)