A bűnöző politikusok ócska propagandája elleni egyetlen hatékony „vakcina” a tárgyilagos sajtó!

camera

1

A bűnöző politikusok ócska propagandája elleni egyetlen hatékony „vakcina” a tárgyilagos sajtó!

Balról: a Smer – SD alelnökei, Erik Kaliňák, Richard Takáč, Juraj Blanár, Kvetoslava Hejbalová párttag, pártelnök, Robert Fico, členka predsednístva strany Jana Vaľová elnökségi tag, és Ladislav Kamenický alelnök Smer – SD pozsonyi november 17-én tartott kongresszusán - TASR 

Megosztás

Ha már november 17-én a szabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemre emlékezünk (vannak, akik egyáltalán nem!), javallott nem megfeledkezni arról, hogy a harminckét évvel ezelőtti események nélkül most otthon kussolhatnának, legfeljebb a kocsmában moroghatnának az emberek. Ha elég tökösek lennének akár az óvatos duhajkodáshoz is. Most meg nem mindennapi program lehet melegebb vidékre küldeni például az aktuális kormányt? Vagy virtuálisan ugyan, de naponta többször is megrugdalhatod a zsarukat. De beleszállhatsz akár a tudós- és orvostársadalomba, tüntethetsz kukán a védőoltástól reszketve...

Miközben szakadatlanul vicsorogsz a médiára (értsd, a sajtó egészét) illetve okádsz nagyokat az újságírók arcába (is) a szociális háló jelképes latrináiban. Mert te úgyis és akkor is jobban tudod… Hogy micsodát? Mindent is (!), kutyák…!

Nos, ezek voltak a hülyék mind. Vannak aztán a gazemberek, akik épp a szerencsétlen hülyékre alapozzák a karrierjüket. Hagyjuk most a sarlatánokat, a sima szélhámosokat, akik általában ezoterikus és egyéb csapdákba csalják a tudatlan kétségbeesetteket, az alapból hiszékenyeket, de még az óvatlan átlagembert is be lehet palizni… A sarlatánok meg a sima szélhámosok közönséges bűnözők ugyan, ám egyes, a legalávalóbb gazemberségektől sem ódzkódó politikusokhoz képest tulajdonképpen csak kispályások, majdhogynem ártatlan figurák.

Mit gondoljon például az ember arról a Robert Ficóról, és pártja mögé besorakozó fundamentalistáiról, akik november 17-ét, a kommunista diktatúra vesztét úgy bírják megünnepelni, hogy politikai összeesküvésnek minősítik az általuk regnáló kormányok alatt létrehozott és háborítatlanul működő, korrupciótól bűzlő rendszerszintű bűnszervezet felszámolására irányuló erőfeszítéseket?!

Azt gondolhatjuk minderről egyrészt, hogy a pofátlanság csimborasszója, amit művel Fico and gang. És azt is, hogy lám, egy az egyben tanúi lehetünk a politikában sajnos naponta alkalmazott nagy kövér hazugságkampánynak…

Másrészt az is tény sajnos, hogy a Fico-féle gazemberek sehol se lennének, ha nem akadna elég kritikátlan, sőt lelkes vevő a legbődületesebb hazugságaikra is. Hiszen Ficót sem holmi marslakók delegálták háromszor(!) a miniszterelnöki posztra, nem igaz? Bizonyhogy a szlovákiai választópolgárok voltak azok!

Többek között ezért nevetséges, egyszersmid kiábrándító lépten-nyomon jelentőségteljesen arról rizsálni, hogy milyen szar ország is az, ahol mocskos gazemberek, esetleg alkamatlan balfácánok uralhatják a politikát! Meg gondolkodás nélkül tolni, hogy nem más mint minden jónak elrontója maga a rendszer. Értsd: a demokrácia! Meg a média persze! (Holott a bűnöző politikusok ócska propagandája elleni egyetlen hatékony „vakcina” éppen hogy a tárgyilagos sajtó!) Esetleg a buzikra, zsidókra, szőkékre vagy barnákra, feketékre, rézbőrűekre vagy sárgákra kenhető minden egyéni kudarc…!

Bárkire önmagadon kívül ugye, kedves olvasó…! Akarom mondani: választópolgár…!

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program