Černák és egy bűnbánó volt SIS-es is bemártotta a NAKA igazgatóját, de egyelőre a helyén marad

2021. március 8. - 12:32 | Belföld

Branislav Zurian, a NAKA jelenlegi igazgatója, akit még Milan Lučanský nevezett ki a funkciójába, feljelentést tesz.

Černák és egy bűnbánó volt SIS-es is bemártotta a NAKA igazgatóját, de egyelőre a helyén marad
Branislav Zurian

A titkosszolgálat korábbi helyettes vezetője, a rendőrséggel együttműködő Boris Beňa azt állítja, hogy a Pénzügyi Hatóság bűnügyi hivatalának korábbi igazgatója, a rendőrséggel azóta már szintén együttműködő Ľudovít Makó NAKA-s megfigyeléséről Zurian is beszámolt neki - írtuk korábban.

A Topky.sk információi szerint Zurian a találkozójukon megerősítette, hogy egy gyilkosság miatt eljárás indult többek között Makó ellen, és lehallgatják őt, meg három másik személyt is. Beňa ezt a kérdést állítólag azért firtatta Zuriannál, mert Makó kérte meg erre, és az akkori első rendőrfőkapitány-helyettes, Jana Maškarová irányította hozzá. Zurian állítólag a telefonban már megerősítette neki, hogy Makó körül zajlik valami, többet azonban csak személyesen akart elárulni.

"Egy kávézóban találkoztunk a belvárosban. Elmondta, hogy elkezdődött egy büntetőeljárás előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság ügyében, melyben Makót is gyanúsítottként kezelték és lehallgatták négy másik személlyel együtt" - állította vallomásában Beňa. Maga Zurian is megerősítette a találkozót, de szerinte más körülmények között zajlott és elutasította. hogy információkat szivárogtatna.

Amennyiben a gyanú beigazolódna, Zurian ellen titkos információ veszélybe sodrása ügyében indulhatna eljárás.

Peter Kovařík országos rendőrfőkapitány ugyanakkor egyelőre nem váltja le Zuriant - tudta meg a SME.

Egy héttel ezelőtt azt közölte, hogy el kell beszélgetnie vele a felmerült kételyek miatt. "Megmagyarázta a Beňával történt találkozásuk körülményeit, és arról is tájékoztatott, hogy büntető feljelentést is tett az ügyben" - mondta a rendőrkapitány, aki ugyanakkor még nem biztos,hogy meghozta a végleges döntést, mivel jelezte, megvárja az ügyben eljáró vizsgálótiszt munkájának eredményét.

Hasonló állásponton van Roman Mikulec belügyminiszter, akinek szóvivője, Petar Lazarov közölte, hogy szintén azt kérte a büntetőjogi szervektől, hogy nyújtsanak információt az ügyről.

Zuriant ugyanakkor eddig ki sem hallgatták az ügyben. Ehhez szükség volna a titoktartási kötelezettsége feloldására, amit Mikulec tehet meg, amennyiben arra kéri az ügyben eljáró vizsgálótiszt, ám egyelőre ez sem történt meg.

Zurian a SME kérdésére nem tudta megmondani, miért mártaná be őt Beňa. Hozzátette, hogy talán arról van szó, hogy ilyen információkkal szeretne kijutni a börtönből, mivel nem volt rossz viszonyuk.

"Soha nem volt különösebben jó viszonyunk, amit a feljelentésembe is beleírtam. Ha nem lett volna kötelező találkoznunk, akkor biztosan nem találkozom vele" - jegyezte meg.

Zuriant ugyanakkor nemcsak egy bűnbánó extitkosszolga, de a szlovák alvilág egyik feje is bemártotta nemrég. Mikuláš Černák tavaly említette meg Zurian nevét egy levelében, melyben bocsánatkérést követelt Peter Pellegrini akkori miniszterelnöktől.

Mindez még a parlamenti választások előtt történt, Pellegrini akkoriban Andrej Kiska szemére vetette azokat a videókat, amelyekkel Andrej Kiska korábbi államfőt, a Za ľudí alapítóját próbálták besározni, és amelyekben például az alvilági figuraként ismert poprádi Milan Reichel is felbukkant. Pellegrini utalt arra, hogy Reichel jelen volt, amikor Černák levágta egy volt rendőr fejét. Nyilvánvalóan Gustáv Slivenskýre gondolt, akit viszont nem maga Černák, hanem a dunaszerdahelyi alvilági leszámolások idején Černák mellé szegődő Csémy Mihály gyilkolt meg ilyen brutális módon 1997 márciusában Reichel hoteljében. Černák az üzenete végén, amit az életgfogytiglanra ítélt bűnöző a Facebook-oldalán közölt, azt állította, hogy Reichel már évek óta ismeri Zuriant, aki szintén poprádi.

"Végül felelősségem teljes tudatában mondhatom, hogy Milan Reichel nemcsak egy amolyan szemlélődőként volt jelen, amikor a hoteljének egyik helyiségében megtörtént az a bizonyos lefejezés, és ha nem segített volna neki a nyomozás idején ez és más gyilkosságok alól kibújni akkori barátja, a vele együtt az ő hoteljába edzeni járó Branislav Zurian, valamint Lučanský és Peter Šufliarsky (korábbi helyettes főügyész), akkor ma itt ülne mellettem a börtönben és nem ilyen kínos videókat gyártana" - fogalmazott Černák.

Ebben az ügyben a belügyminisztériumi felügyelőség járt el, melyet Adrián Szabó vezet már 2018 szeptemberétől, miután elődje, Milan Lučanský országos rendőrkapitány lett. Az ügyben eljáró nyomozó végül február 18-án elutasította a köztisztviselői jogkörökkel való visszaélés gyanúját, és nem indított büntetőeljárást - írta meg az Aktuality.sk.

Zurian kihallgatása során azt mondta, hogy 2008-ban, mikor oda elkezdett járni edzeni, csupán két edzőterem volt Poprádon, az egyik Reichel hoteljében, a másik pedig a Tátra-környéki alvilág vezetőjének tartott Ondrej Žembáé. Szavai szerint váltakozva járt egyikbe és másikba is, hogy senki ne állíthassa, hogy kizárólag valamelyikükhöz jár.

Visszautasítja, hogy köze lett volna a Slivenský-gyilkosság kapcsán folytatott nyomozás befolyásolásához. Emlékeztetett, hogy a gyilkosság idején (1997) a pozsony-ligetfalui körzeti rendőrőrsön dolgozott, majd csak 1998 októberétől került Poprádra, Reichellel operatív tisztként pedig először 2005-ben találkozott, amikor az éppen szabadult.

(SME/Aktuality.sk)