Compradores

Széky János | 2020. május 1. - 17:28 | Vélemény

Általában a „Hanlon borotvája” elv nagy híve vagyok („sohase tulajdonítsd rosszindulatnak, amit kellőképpen meg lehet magyarázni hülyeséggel”), de Kövér László esetében kételyeim vannak. Talán viszonylag pontos volna úgy fogalmazni, hogy a magyar parlament elnökének esetében a gonoszság és az ostobaság összefonódik.

Compradores
Fotó: TASR

Sorozatosan botrányos kijelentései még így se számítanának önmagukban, hiszen a magyar közéletben egy csomóan beszélnek rendszeresen gonosz butaságokat, gyakran azzal a fő, ha nem egyetlen céllal, hogy a másik oldalt hergeljék. Ami ellen az a legjobb védekezés, ha nem törődünk velünk, hiszen többnyire nincsenek kézzelfogható következményeik – csak az a baj, hogy ez esetben lehetnek, Kövér László kezében ugyanis tényleges hatalom van.

Nemcsak a legfőbb képviseleti szervet abriktolhatja kedve szerint, büntetési joggal, hanem hozzá tartozik az Országgyűlési Őrség nevű erőszakszervezet is, operatív jogosítványokkal, gépkaralbélyokkal és gránátvetőkkel fölszerelve. Nemcsak mondja tehát, ami eszébe jut, hanem lehetősége van rá, hogy meg is valósítsa, pillanatnyi hangulatától és önmérsékletétől függően – utóbbi nem tartozik a legerősebb oldalai közé.

A kérdés inkább az, hogy honnan jut eszébe, ami eszébe jut. És itt érdekes részletekre bukkanunk.

Legújabb liberálishergelő megnyilvánulásai közül most a tanulság kedvéért csak eggyel foglalkozom, annak is csak a felével. 'Szongya: „Ez az ellenzék nem a magyar nemzet része, hanem ennek a világelitnek a komprádor alakulata.”

Abban semmi újdonság nincs, hogy szerinte a mindenkori ellenzék hazaáruló (itt nem elemezzük a magyar ún. jobboldal nemzetfelfogását, megtettük máshol). De mi az a komprádor?

Ezzel az izgalmasan mácsó hangzású szóval a hetvenes években, érettségi előtt találkoztam először. Arra nem emlékszem, hogy a tankönyvben volt, vagy nagyon kedves, de tökéletesen vonalas töritanárnőnk, Pannika diktálta-e le. A lényeg az, hogy rögtön tudni lehetett, valami marxista dolog, azokat a burzsoákat jelölte, akik a kelet-ázsiai partvidéken együttműködtek a gyarmatosítókkal, milyen csúnya dolog.

Jobban utánanézve kiderült, hogy a fogalom nem is egyszerűen marxista. A szó – a Nagy Szovjet Enciklopédia állításával szemben – nem közvetlenül spanyol eredetű (bár spanyolul is megvan). Kínában először a portugál gyarmatosítók voltak jelen, és ők hívták compradoresnak azokat a kínai kereskedőket, akik Macauban és a szomszédos tartományokban az európaiakhoz fűződő kapcsolataikat kihasználva gazdagodtak meg.

Aztán a közbeszédben átvitték mindazokra, akik a nyugati hatalmak – Nagy-Britannia, Franciaország, az Egyesült Államok, a Monarchia, Németország, Belgium, Olaszország – és később Japán kereskedelmi koncesszióinak árnyékában lettek kínai létükre kapitalisták.

A nemzetközi kommunista mozgalom zsargonjába 1920-ban, a Komintern második kongresszusán került be a terminus, főleg annak nyomán, hogy egy M. N. Roy nevű fiatal bengáli, de spanyolul is jól beszélő radikális értelmiségi magával Leninnel vitatkozott a nemzeti és a gyarmati kérdés témájáról.

A fő nézetkülönbség abból adódott, hogy Lenin szerint Oroszországban – és logikusan más nem-nyugati agrárországokban – kétszakaszos forradalomra volt szükség, amik közül az elsőben, a „polgári” szakaszban a burzsoázia a munkásosztály természetes szövetségese, csak a második, „szocialista” szakaszban kell leverni. A komprádorokat mind a ketten megátalkodott reakciósoknak, az imperialisták gazdasági és politikai ügynökeinek tartották, viszont úgy vélték, a „nemzeti” burzsoáziával lehet valamit kezdeni. Roy és nyomában Trockij úgy gondolta, hogy egyik kutya, másik eb, a nemzeti burzsoá is ugyanolyan rossz.

Mao Ce-tung kezdettől Lenin eredeti nézetéhez állt közel. Már 1926-ban így írt: „Ellenségeink mind az imperializmus szövetségesei – a hadurak, a bürokraták, a komprádori osztály, a nagybirtokos osztály és a hozzájuk csatlakozó reakciós értelmiség.” A felsorolásból láthatóan kimarad a „nemzeti burzsoázia”, a komprádorok pedig, mint nem-nemzetiek, a nagy földesurakkal vannak egy utálatossági szinten.

Később, a japán háborúról szóló könyvében Kim Ir Szen is hevesen ostorozta a komprádor burzsoáziát mint a koreai nemzet ellenségét .

Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy Kövér László gondolkodására közvetlenül hatott Lenin, Roy, Trockij, Mao vagy Kim Ir Szen; csak azt, hogy a globális politikáról szóló ismeretei jó részét ugyanazokból a leninista tankönyvekből szerezte, amikből engem próbáltak tanítani.

Másfelől közvetítéssel került hozzá, éspedig a Magyarországon valamiért „jobboldalnak” nevezett képződmény idősebb nemzedékhez tartozó ideológusai révén. Csurka István vagy Bogár László buzgón alkalmazták a „komprádor” minősítést mint szitokszót, meg lehet nézni (nem adok linket).

Hogy hozzájuk honnan került? Egyrészt ugyanonnan, ahonnan az 1959-es születésű Kövérhez: a leninista tananyagból. Másrészt az a koncepció, hogy vannak olyan kapitalisták, akik nem nemzetiek, hanem az idegenek – imperialisták, a New York–Tel Aviv-tengely, az IMF, a háttérhatalom, csupa ilyen titkon összeesküvő hatalmi központ – ügynökei, nagyon jól rezonált a két háború közötti korszakból örökölt etnomemzeti-antikapitalista ideológiákra.

Pontosabban: még ezeknek eszméknek is a végsőkig vulgarizálódott nyomaira.

Mao éppúgy nemzeti is, szocialista is, mint mondjuk Nyírő József, hogy olyan nevet említsek, amelyikkel nem sértem meg a házelnököt.

Közben meg, ahogy ez a szűk hatalmi kör rájött a kapitalizmus előnyeire s arra, hogy ezeket liberális demokrácia nélkül és Nyugat-ellenes propaganda mellett is ki lehet használni, a nemzeti–komprádor szembeállítás jól jött a családi és haveri klientúrán alapuló gazdasági rendszer igazolására.

Más kérdés, hogy Kövér dr. élvezi azt, amit csinál. Nincs sok más örömforrása, és nem feltétlenül eszmei meggyőződésből tapos bele az ellenzéki képviselőkbe, a nőkbe, általában a liberálisokba stb., mert erre kötelezi a meggyőződése, hanem mert jól esik neki, és megteheti.

És ezen a ponton el lehetne gondolkozni azon, hogy miért teheti meg.

Nincsenek illúzióim az ellenzék helyzetfelismerő képességéről, de ez már az ellenzék ötödik-hatodik politikai generációja 1990 óta – Kövér pedig 1990 decembere óta, amikor harcostársaival lecsapott a nemzetbiztonsági bizottság vezetésére, szinte folyamatosan valamilyen hatalmi kulcspozícióban van. Ennyivel nem lehet tehetségesebb, a másik oldal pedig tehetségtelenebb. Talán a mechanizmussal van baj, amelyik 1990-ben fölemelte és azóta is garantáltan a magasban tartja. Az intézményrendszer nem 2010-ben romlott el.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.